Erhardt Miklós 1998-ban az akkoriban Pesten dolgozó Dominic Hislop fiatal skót művésszel közös Saját szemmel című projektjével robbant be a hazai művészeti köztudatba: filléres, egyetlen film exponálására alkalmas fényképezőgépeket osztottak szét budapesti hajléktalanok közt, csináljanak fotókat saját hétköznapjaikról. A fényképezőgépek szétosztását követően a művészek munkája az exponált negatívok laboráltatása, alkotóik kommentárjainak följegyzése, majd mindennek a kortárs művészeti és kulturális intézményrendszerrel, s azon keresztül a társadalommal történő konfrontálása volt. A Saját szemmel projekt nem csak szociális érzékenysége miatt vált érdekessé, hanem a megközelítés metodikája, és a kérdésfelvetés miatt is: ki beszél kiről, ki helyett, vagyis hogyan működik a társadalmi és művészeti reprezentáció? A rákövetkező években e kiállítás bejárta Európa jó néhány galériáját és múzeumát, majd Kínába is eljutott.
Miklós 1998-ban diplomázik a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakán, majd két éven át a Balázs Béla Stúdió kurátoraként dolgozik; programokat szervez, filmprojekteket indít el – többek között a Tequila banda című, egy hajléktalan csoport által rendezett fikciós dokumentumfilmet –, valamint a stúdió alkotóinak munkáját segíti. Ebben az időszakban kezd el publikálni különböző folyóiratokban, általában a művészet társadalmi-politikai szerepével kapcsolatos kérdéseket járva körül. Első önálló kiállítását 1999-ben mutatja be a Stúdió Galéria. Nem sokkal később ő lesz a moderátora a Kis Varsó A hét műtárgya című, rendkívül sikeres rendezvénysorozatának.
Miklós és Dominic együttműködése 2000-ben, a Nagy Remény címmel a Budapest Galéria Kiállítóházában bemutatott kiállításukkal intézményesül állandó társulássá; a csoport – melyhez 2003-ban Elske Rosenfeld is csatlakozik – a Big Hope nevet veszi fel. Hat éven át jelentkeznek évi egy-két új projekttel, számos alkalommal szerepelnek kiállításokon Európa csaknem minden országában, továbbá New Yorkban, és Taipei-ben is (Re-route 2002, Commonopoly 2003/05, Talking About Economy 2003, Disobbedienti 2002 stb).
2001-től mindketten részt vettek a Manamana projekben, mely a magyar nyelvű, alulról szerveződő politikai irodalmat és újságírást igyekezett újjáéleszteni, az időközben kibontakozó globalizáció-kritikus mozgalom (Alba Kör, Amnesty International, Attac, Energia Klub, Indymedia, Greenpeace, LMV, MTVSZ, MSZF, Rügyecskék, Zöfi stb) hazai aktivistáival kooperálva. Miklós Chomsky, Naomi Klein, Michael Hardt / Toni Negri, Robert Fisk, Arundhati Roy, Slavoj Zizek és mások – részben már a 2001. szeptember 11. után kialakult helyzetet reflektáló – írásait fordítja magyarra, illetve pódiumbeszélgetéseket szervez hazai aktivistákkal és szakemberekkel.
Miklós 2004-ben készíti el, majd rendezi kiállítássá a Liget Galériában Guy Debord 1967-ben megjelent alapművének, A spektákulum társadalmanak első teljes magyar fordítását, melyet könyvként 2006-ban ad ki a Balassi Kiadó. 2005-ben jelenik meg fordításában Noam Chomsky Titkok, hazugságok, demokrácia című könyve; egy évvel korábban ő az egyik beszélgetőpartnere a budapesti látogatásán aktivistákkal találkozó szerzőnek.
A Big Hope 2006-ban befejezte aktív működését. Ezt a kollektív alkotómunkára épülő szakaszt Miklós a stuttgarti On Difference #2 keretében készített With or Without Me című projektjével zárta le, amelynek során művészekkel, kulturális munkásokkal készített interjúkat a művészi együttműködés természetéről. Az interjúkat később az azonos című kiadványban jelenteti meg Belgrádban. Havanna u. 50/9. című projektje és videója az On Mobility című nemzetközi projekt keretében valósul meg, még ugyanebben az évben. 2007-ben a német Reinigungsgesellschaft művészcsoporttal közösen dolgozik a Social Engine című kutatási és videóprojekten, amely a neoliberális piaci kapitalizmus által bevezetett új, rugalmas foglalkoztatási formák szubjektív vetületét vizsgálta. Kiállít Kolozsváron, Budapesten, Belgrádban, New Yorkban, Weimarban és Oxfordban. Idén nyáron két önálló kiállítása látogatható a bécsi Secessionban. Májusban ő nyitja meg a tavalyi, 52. Velencei Biennálé Arany Oroszlán díját elnyerő Andreas Fogarasi retrospektív kiállítását az Ernst Múzeumban, júliusban pedig egy, a Kis Varsóval közösen készített filmmel szerepel az európai kortárs művészet egyik legfontosabb seregszemléjén, a 7. Manifestán.
E vázlatos pályaképből sok minden kimaradt – például tanári tevékenysége –, de talán ennyiből is körvonalazódik, hogy Erhardt Miklósban a közép-európai public art egyik legfelkészültebb, és legsokoldalúbb alkotóját tisztelhetjük. Én jórészt az ő bő évtizedes, kooperatív stratégián alapuló pályája eredményének tudom be, hogy az újabb művészgenerációk jelentős része számára ma már megkerülhetetlen a szituácionisták, s velük együtt az 1968-as, és azt követő alternatív művészeti és politikai gondolkodás ismerete. Hogy e fiatalok között egyre kevesebben választják az egyetlen műfajba történő bezárkózás útját, s egyre többen ismerik föl annak igazságát, amit Lee Lozano (1930-1999), a 60-as évek végén úgy fogalmazott: "Ez már az információ korszaka, ahol a legfontosabb munka az emberek közötti információcsere; a műtermi művészetnek nincs többé jövője".
http://www.c3.hu/~torokfurdo/erhardt.htm
http://www.c3.hu/collection/homeless/
http://www.ligetgaleria.c3.hu/Pingjao/bighope.html
http://www.bighope.hu/bighope2000/index.html
http://www.bighope.hu/
http://www.bighope.hu/reroute/index.html
http://www.bighope.hu/commonopoly/index.html
http://www.bighope.hu/talkingabouteconomy/index.html
http://www.bighope.hu/disobbedienti/index.html
http://www.ligetgaleria.c3.hu/ManamanaFO.htm
http://www.ligetgaleria.c3.hu/with_or_without_me/index.html
http://tranzit.blog.hu/2008/08/14/ismetles_a_tudas_anyja_2
http://www.exindex.hu/index.php?l=hu&page=23&inc=mani7
http://www.viddler.com/explore/tbrVideos/videos/1/
