huszonöt

néhány hete jutott eszembe, épp most lesz 25 éve, hogy John és én megcsináltuk az első közös kiállítást (1986. május 2-án nyílt a Ligetben), amit aztán egy csomó másik követett Pesten, New Yorkban, egyebütt, egész a legutóbbiig (Hiroh Kikai Asakusai portéi), ami ugyancsak az ő közvetítésével, és felesége, Noriko közreműködésével jött létre

rögtön küldtem egy emilt neki, h bárhol is van, ha ideje engedi, igyon meg egy jó korsó sört, s szívjon el hozzá egy cigit, visszaemlékezve a régi szép időkre
- cigit azért, mert dohányozni csak akkor szokott, mikor velünk dolgozik
:DDDD
válaszában azt kérdezte, itthon leszünk-e 12-én, mert épp Bécsbe jön, s át tudna ugrani, h együtt igyuk meg azt a sört

miközben ittuk, gyorsan összeraktuk e videót, arról az 1988-as pesti kiállításáról, ahol az első, 1986 és 1988 között tett kelet-európai utazásai közben készített fotóit mutatta be, a képeire írott szövegekkel. Ez utóbbiak közül most hármat olvasott föl e videó számára, én pedig feliratoztam őket magyarul e képsorok alá, melyek Durst Gyuri felvételei:



sajnos többen, akiket e képsorokon látunk, már nincsenek köztünk: így Gyarmati Kati, aki építész volt - kedves, okos, intelligens, belevaló nő -, v Lajos bácsi, aki a második teremőrünk volt, igazi pesti úriember, korábban a Művelődési Minisztériumban dolgozott. Nyugdíjasként jött hozzánk, és bár a modern képzőművészethez nem értett, naon hamar megszerette társaságunkat, és az is őt. Különösen a lányok, akikkel oan figyelmes volt, mint egy régi pesti gavallér. Lajos bácsinak - korabeli igazgatónőm szerint - egyetlen rossz tulajdonsága volt, h t.i. szivarozott.
Néhány év múlva Lajos bácsi egyszer csak gyengélkedni kezdett. Lánya beszélte rá, h hagyja ott a galériát, semmi szüksége arra a pár ezer forintos jövedelemkiegészítésre, amit nálunk keres. Nehéz szívvel engedett neki, mert jól érezte magát köztünk, s aztán nem sokkal később meghalt.

ma már e videón látható fiúk többsége is ősz, v legalábbis deresedő hajú ffi.
John nagypályás, nemzetközi szinten is jól ismert kurátor, a maga területén komoly szaktekintély lett, ami csak azért érdekes, mert mikor e videó készült, még pályája elején tartott:
fiatal new yorki művész volt, aki művészeti tevékenységének egyik mellékszálaként kezdett el a kortárs kelet-európai nem hivatalos művészettel foglalkozni. Hogy 1986 tavaszán körbeutazza a szovjet blokkot, azt a Soros Alapítvány new yorki irodája tette lehetővé, hisz neki akkoriban alig volt pénze (oan alkalmi munkákból élt, h autókat számolt egy útkereszteződésben). Ez volt az első látogatása, de az annak végén a Ligetben összehozott kiállítás anyaga fölkeltette a bostoni Massachusetts Institute of Technology kiállítótermének figyelmét. Méghozzá olyannyira, h a miénk 1986 május 2-án nyílt:

https://picasaweb.google.com/leee.lozzz/LongJourney#slideshow/5606931571082092370

az ebből rendezett bostoni kiállítás pedig alig több, mint fél évvel később, 1987 január 17-én, méghozzá úgy, hogy egy 56 oldalas katalógust is gyártottak hozzá:

https://picasaweb.google.com/leee.lozzz/LongJourney#slideshow/5606931649876946498

1987-88 folyamán aztán e kiállítás végig vándorolta az Egyesült Államok legkülönbözőbb nagyvárosait:

List Visual Arts Center, MIT, Boston
Grey Art Gallery, New York
Salina Art Center, Salina, Kansas
Art Space, San Francisco, California
Painted Bride Art Center, Philadelphia
Baxter Gallery, Portland

a kiállítás san francisco-i plakátja 1987 novemberéből (Hajas Tibor TUMO I. című művének részletével):

https://picasaweb.google.com/leee.lozzz/LongJourney#slideshow/5606931591698521090

a katalógust időről-időre újra kellett nyomni, mert újra és újra elfogyott. Azt hiszem ez volt az egyik legelső kiállítás az Egyesült Államokban, ami a szovjet blokk nem hivatalos művészetét mutatta be, noha ezt konspirációs okokból nem lehetett kimondani, nehogy az itteni művészeknek bajuk legyen belőle. Ennek megszervezésében azért lehettünk éppen mi, pestiek John partnerei, mert nálunk akkor már, a 80-as évek sodik felében enyhébb szelek fújtak, nem naon izgatta a BM-et, meg a 3/3-at milyen kiállításokat csinálunk egy oan kicsi, és félreeső helyen, mint a Liget. De az anyagban ott volt egy csomó cseh, lengyel, kelet-német művész, akik akkoriban még nem állíthattak ki saját hazájukban, mint Milan Knizák, vagy Jozef Robakowski, ahogy akkor még az 1980-ban elhunyt Hajas Tibor munkáit se gyakran merték elővenni a hazai kortárs művészeti intézmények. A halálát követő fél évtizedben, mi voltunk az ötödikek, mert mikor 1986 őszén visszatért John, h összeszedje az MIT számára az anyagokat, akkor bemutattuk, hogy Magyarországról miket válogattak össze. Abban már benne volt Hajas is, mert közben rengeteg minden történt.
egyfelől bemutattam Johnt azoknak is, akik eredetileg nem vettek részt a projektben, mert azt hitték, h ez egy fotókiállítás lesz. Formálisan az is volt, hisz kizárólag fényképekből állt össze, de mi nem, v legalábbis nem csak az ún. fotóművészetre koncentráltunk, hanem a fotó közvetítésével mindazon kortárs irányzatokra - koncept art, body art, performance art, land art, pop art stb -, amelyek a korabeli itteni kultúrpolitika szempontjából nem kívánatos, tűrt, v tiltott irányzatok voltak. Másrészt, mikor 1986 tavaszán John először utazta végig a térséget, a belgrádi kollegák többsége azt mondta neki, h ők nem tartoznak Kelet-Európához, azaz a szovjetizált országok közé, ezért ők ebben az egészben nem kívánnak részt venni. Bulgáriából egyetlen művész, egy ott élő chile-i emigráns küldött Pestre anyagot. Romániából néhány erdélyi kollega, illetve egy az NSZK-ban élő román művész, ahogy a Szovjetuniót is csupán néhány az USA-ban élő orosz emigráns képviselte. Így az MIT első dolga az volt, h a nyugati emigrációban élő kelet európai származású művészek munkáinak bemutatásáról lemondott - mondván, ők már nyugati művészek -, illetve közreműködő partnerek hiányában lemondott a jugoszláv, bolgár, román, szovjet művészek bemutatásáról is. Maradt tehát Magyar-, és Lengyelország, Csehszlovákia, és az NDK nem hivatalos művészete. Vagyis az 1986 tavaszán nálunk bemutatott 87 művészből, és két művészcsoportból végül az amerikai kiállításokon 30 művész munkái szerepeltek.

az ottani bemutatók sikerét - túl az újságcikkeken, látogatottságon -, különösen az mutatta, h ennek köszönhetően számos további meghívás, megkeresés érkezett: egyéni kiállításokra, előadásokra kérték föl az MIT által bemutatott legkülönfélébb cseh, lengyel, kelet-német, és magyar művészeket (így került sor az első amerikai Hajas Tibor életműkiállításra is, v a mi szereplésünkre Houstonban, Bostonban), illetve 1989 októberében egy kortárs magyar kiállításra az oberlini Allen Memorial Art Museumban:

https://picasaweb.google.com/leee.lozzz/LongJourney#slideshow/5606931639070542626

Oberlin egy egyetemi város Cleveland-től nem messze (Cleveland-ben él a legnagyobb létszámú amerikai magyar kolónia). Nem mellesleg Oberlinben töltötte emigrációs éveit 1925-től 1957-ben bekövetkezett haláláig Jászi Oszkár, méghozzá úgy, h politológiát tanított az ottani egyetemen. Meg nem mondanám már, h Zsuzsi néni, aki eljött a megnyitónkra, s aki aztán elvitt bennünket Jászi sírjához, miként volt hozzátartózója a nagy magyar polgári radikális gondolkodónak, viszont egy elbűvölően kedves, sziporkázóan szellemes néni volt. Ujj Zsuzsival - aki utóbb a Csókolom együttes énekesnőjeként vált ismertté, s aki ugyancsak velünk utazott akkor -, nagyon összebarátkozott, később még évekig leveleztek.
az Allen Memorial Art Museum pedig az amerikai pop-art egyik fellegvára volt, az alapítója, egy jelentős műgyűjtő jóvoltából, aki az elsők közt kezdte vásárolni Claes Oldenburg műveit:
Gyűjteményének számomra azonban mégsem ezek voltak a legkiemelkedőbb darabjai, hanem Giorgio De Chirico metafizikus festményei:

http://www.artknowledgenews.com/files2007a/GiorgioDeChiricoLaSolitudin.jpg

ráadásul úgy alakult, h az én Fekete négyzeteim történetesen ugyanarra a falra kerültek, ahol De Chirico festményei lógtak, sőt tkp. közvetlenül melléjük, épp csak egy paraván választotta el őket:

https://picasaweb.google.com/leee.lozzz/LongJourney#slideshow/5606884080040649858

John a rákövetkező évben kezdett művészet-, és kelet-európa történetet tanulni a Bloomingtoni Egyetemen, ahol - ha jól emléxem - az USA egyetemeinek két magyar tanszéke közül az egyik található. Oda is költözött, s így 1990-ben már ottani házukban készítettük elő new yorki szamizdat kiállításunkat. Korai számítógép korszak - akkor nálunk még keveseknek volt pc-je -, tán épp Commodore, ami DOS program alatt futott, szval épp csak szöveget lehetett szerkeszteni rajta, s azt kiprintelni majdnem a kívánt méretű hasábokban. John bérelt egy fénymásoló gépet, s míg ő döngette a számítógépét, mely oan hangon printelt, mintha hegesztene, én nagyítottam, kicsinyítettem xeroxon, ollóztam, ragasztgattam egymás mellé a mindenféle fénymásolt képeket és szövegeket. Így készítettük katalógusunk makettjét, miközben pestot ettünk, illetve a közeli benzinkúttól hoztunk söröket, meg sajtos, hagymás chips-eket.

mikor elkészültünk a katalógus tervvel, John nem utazhatott velünk együtt New Yorkba, mert közben nyílt az említett Hajas életműkiállítás Richmondban. Mi viszont nem mehettünk vele, mert meg kellett rendezni a kiállítást a Franlin Furnace-ben. Hogy megkönnyítse utazásunkat, egy bérautót rendelt sofőrrel, ami elvitt bennünket Andival az indianapolisi pályaudvarra (Bloomingtontól az cca 70-80 km). A cég neve az volt, h Limo Service, s én kérdeztem tőle, h most akkor tleg egy limuzin fog elszállítani bennünket a pályaudvarra? (az a szép hosszú luxuskocsi, amiket ami filmekben látni) Erre John, h arról ne is álmodozzak, ez csak a neve ennek a cégnek. És aztán ő is elképedt, mikor mégis egy ilyen kocsi parkolt le a házuk előtt, sapkás, egyenruhás sofőrrel
:DDDD

egy 25 éves barátság történetét nem könnyű elmesélni, én most fényképekkel próbáltam összefoglalni:

https://picasaweb.google.com/leee.lozzz/LongJourney#slideshow/5606931523649427106

rengeteg kép hiányzik közülük, mert nem találom őket, de tán ennyi is mutat vmit

befejezésül két interjú Johnnal, az egyiket 1990-ben készítette vele az MTV 2 (itt-ott kisebb-nagyobb fordítási hibákkal, mint pl. a vége felé, h John könyveket írt, miközben "csak" ún. művész könyveket - artist's book - készített; ahogy talán az sem teljesen egyértelmű, h a beszélgetés elején szóba kerülő 1985-ben rendezett Day Art kiállítás a Liget Galériában és az Almássy téri Szabadidő Központban volt látható, s azon belül John műve a Ligetben. Ettől eltekintve ma már tkp. nosztalgiával gondolok rá, hogy annak idején ilyesféle, a kortárs művészet, és a kortárs kultúra aktuális ügyeivel foglalkozó beszélgetések is elhangzottak a hazai közszolgálati tévében). A másik interjút én csináltam vele 1995-ben a Balkon számára, s ebben már szó esik arról is, hogy a rendszerváltást követő években miért nem sikerült további kiállításokat összehoznunk az USA-ban:

http://www.ligetgaleria.c3.hu/CafeJohn2.htm

.