tegnap előtt meghalt a kortárs magyar fotográfia egyik legjelentősebb alkotója: Kerekes Gábornak hívták, 69 éves volt.
Én a 80-as évek eleje óta ismertem őt, 85-ben rendeztük első kiállítását a Liget Galériában, amihez most hirtelen azt tenném hozzá, Gábor viszonylag gyakran szerepelt addig - cca. negyven éves koráig - csoportos kiállításokon, viszont nagyon ritkán mutatta be műveit egyéni kiállításokon. Részben azért, mert ő, mint fotós nagyon lassan dolgozott: Pilinszky típusú alkotó volt, viszonylag kevés, szűkszavú, de naon alaposan megcsinált, kiérlelt művekkel. Így a nálunk 85-ben látott anyaga egyfelől - ha jól emléxem - a második önálló kiállítása volt, másrészt egyfajta retrospektív, az egész addigi életművét bemutató kiállítás, nagyjából az alább látható képeiből:
http://w3.enternet.hu/kgj/70%20%2080.html
Érdemes az egyes képeire ráklikkelnetek, mert a 70-es, kora 80-as évek jellegzetes budapesti helyszíneit láthatjátok viszont rajtuk (az Állatkerttől, a Vidámparkon át, a Rumbach Sebestyén utca - a Madách tér mellett - egyik tűzfalát beterítő LOTTO reklámon át, az Erzsébet/Engelsz téri szökőkútig - ami a századelőn még a Kálvin téren állt -, a Szabadság hídig), illetve belső tereket, lakások, presszók, lépcsőházak belső tereit. Ez egy eléggé komor, de ugyanakkor naon elvarázsolt világ, ahol a relatíve jól karbantartott, frekventált városrészek semmivel se tűnnek kevésbé nyomasztónak és szürreálisnak, mint a peremkerületi buszmegállók, v gyárépületek. Technikailag ez azon alapult, hogy Gábor nagyon alacsony érzékenységű negatívokra dolgozott, ettől lettek a képei ilyen tónusgazdagok, mégis kontrasztosak:
http://w3.enternet.hu/kgj/images/hal-fish-w.jpg
Mutatnék még egy másik képet, amit 84 v 85 május 1-én a Liget Galéria melletti ház tetejéről készített a korabeli felvonulásról, hosszú expozícióval (a felvonulóknak az úton végigömlő masszája, és a rendőrök, karhatalmisták őket felügyelő kontrasztja sztem magáért beszél):
http://w3.enternet.hu/kgj/images/majus1-may-day-w.jpg
Gábor ezen műveit a szakma elég hamar felfedezte, s ennek megfelelően már a 70-es évektől egyik visszatérő szereplője volt a kortárs magyar fotográfiát külföldön bemutató kiállításoknak, és tkp élete végéig, azaz négy évtizeden át mindig benne volt abban a hol top 5, hol top 10-es listában, akikről azt gondolta a hazai, s aztán a külföldi szakma, h a legjobb, legizgalmasabb fotósok Magyarországon (mellette Szilágyi Lenke, és Vető János az, aki ugyanezt elmondhatja magáról). Ami csak azért paradox, mert a szélesebb hazai, laikus közönség számára Féner Tamás, Keleti Éva, Molnár Edit, Szebeni András, vagy Korniss Péter neve jóval ismertebb volt. Méghozzá azért, mert ez az az időszak - a 60-70-80-as évek -, amikor a képes hetilapok (magazinok) fénykorát éljük Magyarországon (Tükör, Ország-Világ, Nők Lapja, IM stb), és ahol ennél fogva a fotóriporterek sokkal naobb publicitást kapnak, mint azok, akik a fotóművészettel foglalkoztak. Olyannyira, h a fotózsurnaliszták be is foglalták a Magyar Fotóművészek Szövetségét, ahol létszámukat tekintve az 50-es évektől kezdve a 80-as évek legvégéig ők alkotják a tagság túlnyomó, és a vezetőség kizárólagos többségét, azt állítva magukról, h az ő fényképeik ugyanúgy a fotóművészet tárgykörébe tartoznak, mint ama néhány kísérletező fiatalemberé, akik közé Gábor is tartozott. Ennek megfelelően a Szövetség korabeli alapszabályzatának legelső paragrafusa úgy határozta meg a fotóművészet fogalmát, h amennyiben egy fénykép jó minőségű, akkor az e minőségénél fogva művészi. Mondanom se kell, ez marhaság, sőt dilettantizmus. Mert ahogy a szobrászat területén is vannak, un. alkalmazott szobrászati területek - így az épület-, ill. díszítő-, v a sírkőszobrászat -, úgy a fotó területén is léteznek alkalmazott fotográfiai területek, így a sajtó-, a divat-, ill. reklámfotó, aminek alapjáratban semmi köze a művészethez. Olykor-olykor léteznek kivételek, tehát amikor nem mondják meg a megrendelők, hogy egész pontosan mit szeretnének látni, és ezért műalkotásként értékelhető, autonóm művek jönnek létre (nem angyalkás sírkő, hanem a kortárs művészet szempontjából is értékelhető síremlék).
Külön probléma, h ezen áldatlan állapotok következményeként a hazai művészeti közélet nem a képzőművészet magától értetődő részeként tekint a fotóművészet területére, és az is önálló - a képzőművészettől független - területként tekint önmagára.
Gábor tudtommal pincérként kezdte, s csak a 80-as években jutott odáig, h fotóriporterként kezdhessen dolgozni, amit elég hamar ott is hagy, h a 90-es évektől szabadúszó művészént folytathassa pályáját. S ahhoz képest, h ő már egy bő évtizeddel korábban is az egyik legelismertebb kortárs fotóművészünk volt, mindvégig naon szerény, naon közvetlen ember maradt. Folyamatosan fejlesztette technikai tudását, s így jutott el oda, h élete második felében már nem csak az épp akkoriban használatos analóg, kis-, és nagyfilmes fototechnikai eljárásokkal volt tisztában, hanem számos jóval korábbi, addigra szinte teljesen elfelejtett eljárással is, amelyeket a 80-as évek végétől egyre nagyobb kedvvel, és tudással használt:
http://kunszt.postr.hu/lezarult-egy-sulyos-ragyogo-eletmu
Ebben alighanem szerepe lehetett annak, h a 80-as évek közepétől ő lett a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának művészeti vezetője. És mivel ebben az időben még nem létezett felsőfokú fotós képzés Magyarországon, a korabeli FFS ezt a feladatot is megpróbálta ellátni. A Stúdiónak akkoriban 20-30-an voltunk tagjai (szemben azzal, h a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának ekkor már cca 300 tagja volt, ami ennél fogva inkább érdekvédelmi-, és menedzserlési, semmint - kutató, kísérletező - műhely szerepet töltött be). Voltak köztünk, akik már teljesen éretten kerültek be az FFS tagjai közé - mint Szilágyi Lenke, Halas István, v Zátonyi Tibor -, míg mások szinte teljesen pályakezdő művészekként, de valamennyien naon sokat tanultunk, részben Gábortól, részben az ő szelíd, de szigorúan szakmai szempontokon alapuló irányításának köszönhetően egymástól is. Heti-havi rendszerességgel jöttünk össze az FFS garai utcai pinceműtermében, s mutattuk meg egymásnak, s beszéltük át egymással újabb és újabb műveinket, hallgattunk meg vendégelőadókat, köztük külföldi előadókat is. Gábor e posztjáról azzal párhuzamosan köszönt le, h mi - a rendszerváltás idején - önállósítani szerettük volna szervezetünket a Szövetségtől. Ez nemhogy nem sikerült, de föloszlatták az FFS-t, és a Szövetség eladta garai utcai műteremhelyiségünket, majd egy másik művészeti vezető kinevezése után új tagságot verbuváltak.
Gáborral továbbra is maradt a jó kapcsolat, amit asszem nyugodtan mondhatok barátságnak, annak ellenére is, h azt követően már nem jártunk össze. Véletlenszerűen találkoztunk megnyitókon, más szakmai rendezvényeken, vagy egyszerűen csak az utcán. Az én utsó fotóm róla (2008 nyarán, a Vörösmarty utcában) egy ien alkalommal készült, s sztem eléggé benne van, mien ember volt ő (egy ideig facebook profilképeként is használta):
https://www.flickr.com/photos/dromidriver_30/13896228502/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése