2011. július 8., péntek
CROSSTALK 2011 / megnyitó
CROSSTALK VIDEO ART FESTIVAL 2011 / megnyitó by ligetgallery
alább a CROSSTALK megnyitóján elhangzott szövegem hosszabb változata: ott kíméltem közönségünket, nem szerettem volna visszaélni türelmükkel.
hölgyeim, és uraim,
azzal a kérdéssel szeretném kezdeni, hogy vajon hány olyan ember élhet jelenleg Magyarországon, aki tájékozott a kortárs kultúrában, és azon belül, a kortárs művészetek terén? Mennyivel lehet nagyobb ez a szám annál, mint amennyien hivatásszerűen dolgozunk e területeken?
néhány éve a minisztérium készíttetett egy felmérést, amiből az derült ki, hogy a hazai felnőtt lakosság által legismertebb magyar képzőművész a XXI. század elején sem más, mint Munkácsy Mihály - ami azért meghökkentő, mert feltehetően ugyanez az eredmény jött volna ki, ha e vizsgálatot 1950-ben, vagy 1930-ban végzik -, és mert az ismert nevek közt nem szerepeltek kortársak, illetve Vasarely-t, és Szász Endrét leszámítva olyan képzőművészek, akik életműveiket az elmúlt 50-60-80 évben alkották meg, ahogy olyan nevek sem, akiket a külföld tart jelentős XX.századi magyar, vagy magyar származású alkotóknak (csak zárójelben tenném hozzá, külföldi kollegáimmal beszélgetve az elmúlt három évtizedben egyszer se került szóba Vasarely, ahogy természetesen Szász Endre neve sem, jóllehet már kettőjük életművének szakmai megítélése között is óriási a különbség: vagyis úgy tűnik, a hazai közoktatás az elmúlt évtizedekben addig a szintig sem volt képes eljuttatni a diákokat, hogy el tudják dönteni, mi tartozik a művészet tárgykörébe, és mi nem).
Ebből tehát azt a következtetést vonhatnánk le, hogy a magyarországi képzőművészet fénykora a 19.század második felére, ill. a 20. század legelejére esett, miközben ez az időszak művészettörténeti szempontból csupán a modern magyarországi művészet kezdete. Ekkor, ill. ezt követően jöttek létre az olyan alapintézmények, mint a Magyar Képzőművészeti Akadémia, a Műcsarnok, a Szépművészeti Múzeum.
Munkácsy, és vele Vörösmarty, Petőfi, Jókai, Liszt, Erkel, tehát a hazai köztudat számára nem azért ismertebb, mint Kurtág György, Pilinszky, Ottlik, Schaár Erzsébet, Erdély Miklós, Bódy Gábor - és hosszan folytathatnám - mert a 19. század 60-as, 70-es, 80-as, vagy 90-es évei fényesebb fejezetei hazai művészetünknek, mint a 20. századból ugyanezen évtizedek, hanem mert az általunk ma is használt nemzeti mitológiákat végig a 20. század során jobbára a 19. századra alapoztuk: és a 19. századi alkotóinknak emeltünk szobrokat, róluk neveztünk el utcákat, közintézményeket, róluk készítettünk életrajzi filmeket, s nem utolsó sorban az ő műveiket idézzük nemzeti ünnepeinken, ennek megfelelően jóval nagyobb teret, figyelmet szentelünk nekik tankönyveinkben, médiáinkban, mint bármi másnak, ami később történt.
természetesen minden országnak megvannak a maga nemzeti klasszikusai, az osztrákok méltán büszkék Mozartra, Schubertre, Klimtre, Freudra, Rilkére, Hundertwasserre, a bécsi akcionistákra, Valie Exportra, a németek Hegelre, Kantra, Goethére, Hölderlinre, Caspar David Friedrichre, Wagnerre, a Bauhausra, Heinrich Böllre, Joseph Beusra, csakhogy náluk e névsorok nem szakadnak meg a 20.század elején, hanem folytatódnak napjainkig, ahogy az olaszoknál, spanyoloknál, angoloknál, franciáknál is. Mi magyarázza hát, hogy nálunk a huszadik század első felétől nem nő, hanem csökken a nemzeti klasszikusok száma? Ady, Csontváry, Rippl-Rónai, Krúdy, Bartók, és aztán nem tudom, hogy József Attila, vagy Radnóti például nem egyetlen politikai kurzus szerint volt-e kiemelkedő, vagy hogy Kassák miért nem volt az, egyetlen politikai berendezkedés számára se? Szükséges lenne-e a politika, a média, az oktatás, és a művészeti intézményrendszer széleskörű együttműködésére ahhoz, hogy az osztrákokhoz, németekhez, spanyolokhoz, angolokhoz, franciákhoz hasonlóan mi se 50-60-80 éves késéssel, hanem folyamatosan tudjuk bővíteni nemzeti klasszikusaink sorát?
jó-jó, gondolhatják Önök, de mi köze mindennek egy kortárs videóművészeti fesztiválhoz, melynek idén a mozgóképes dokumentáció kérdésköre áll a fókuszában? Nos, amennyire tudom, Magyarország nemzetközi viszonylatban is igen jelentős fotós-, és filmes hagyományokkal rendelkezik, szerintem olyannyira, hogy már-már a legnagyobb filmes-fotós nemzetek közé tartozóknak vélhetjük magunkat, német, olasz, francia, angol, svéd, cseh, lengyel, orosz, amerikai alkotók között. Kérdés, hogy a hazai közvélemény erről mit és mennyit tud, bár a Ludwig Múzeum, a Magyar Fotográfiai Múzeum, és a Műcsarnok sokat tett ezért az elmúlt években. És ahogy e fesztivál programját nézem, itt is igen sok kiváló magyar, és Magyarországon élő alkotó képvisel bennünket, akiknek munkáira érdemes odafigyelnünk. Beöthy Balázs, Komoróczky Tamás, Koronczi Endre, Allan Siegel, Sugár János, számomra ők valamennyien nagy nevek, akik évek, évtizedek óta kiemelkedő dolgokat alkotnak - s engem személy szerint külön büszkeséggel tölt el, hogy ők valamennyien az általam vezetett galéria kiállítói voltak az elmúlt évtizedekben, miközben számos más jelentős hazai videóművész lenne melléjük állítható, ahogy legifjabb alkotóink közül is sokan, akik most néhányan e fesztiválprogramban is szerepelnek. Ugyanilyen izgalommal várom külföldi kollegáink műveit, remélve, hogy itt és most hosszabb távú munkakapcsolatok, együttműködések jöhetnek létre, hisz az ilyesféle rendezvények egyik lehetséges eredménye kétségkívül ez, miközben természetesen az is nagyon fontos, hogy hány, eddig Magyarországon nem látott mű kerül bemutatásra, mennyire lesznek izgalmasak, inspirálóak a tervezett pódiumbeszélgetések, és végül miként alakul a fesztivál programjainak látogatottsága?
a magam tapasztalatai sose mutattak szignifikáns összefüggést a nézőszám, és az adott kulturális produkció értéke, minősége, jelentősége között, ami szerintem a kortárs művészet területén teljesen érthető, hisz minden, amivel foglalkozunk, az még képlékeny, alakulófélben lévő állapotot mutat, ahol a művek, a produkciók, maguk is éppúgy változhatnak, mint szakmai értékelésük, és természetesen nézettségük, ismertségük is. Azt viszont fontosnak tartom, hogy abban a társadalomban, amelyben élünk, egyre nagyobb szerephez jusson a kortárs kultúra, s ezen belül a modern, és kortárs művészet, mivel egy olyan társadalom, ahol az emberek intelligensek, tájékozottak, képesek megfogalmazni, és kimondani a maguk problémáit, egyedül ott nyílhat esély arra, hogy az egymás közötti konfliktusaikat képesek legyenek gyorsan, és hatékonyan, kényszer és erőszak nélkül megoldani. Ilyen értelemben az általunk alkotott kultúra nem csupán személyes identitásunkat képzi, de a bennünket összetartó társadalmi kohéziót is ez hozza létre. Ha ezt kellő hatékonysággal teszi, úgy jó lesz a közérzetünk, hisz bízhatunk egymásban, s abban, hogy képesek vagyunk fölvetni, és megbeszélni, majd korrigálni esetleges hibáinkat, tévedéseinket. A kultúra, és azon belül a művészet tehát nem luxus, nem fényűzés, és főleg nem - mint azt talán még ma is sokan gondolják - kikapcsolódás, szórakozás, vagy szórakoztatás, hanem mindennek épp ellenkezője: bekapcsolódás, figyelem, tanulás, gondolkodás, s mint ilyen, létezésünk módja, és minősége.
az idei fesztivál megszervezéséért külön köszönet illeti Allan Siegel, Eike, Sugár János, és Német Szilvi kurátorokat, hisz ez most a fesztiválalapító, Török Adrien kolleganőnk megbetegedése miatt, az ő munkájuk nélkül nem jöhetett volna létre. Ez már önmagában is a Crosstalk jelentőségét mutatja, amit tavaly decemberben az is megerősített, hogy a fesztivál Katalizátor díjat kapott a tranzit.hu-tól, méghozzá elsőként, e nem sokkal korábban alapított díj történetében. Mindez azt bizonyítja, hogy a budapesti kortárs művészeti szcéna fontosnak tartja a fesztivált, mivel nyilvánvalóan tudatában van annak, hogy Magyarország számottevő filmes-, és videós hagyományokkal rendelkezik, tehát van mire építeni, másfelől pedig, hogy az elmúlt években e műfaj új lendületet kapott a web2-es videómegosztó helyek megjelenésével, az internetes hálózati kommunikáció, és a digitális kamerák térhódításával. Akadnak, akik ezt szkeptikusan fogadják, de szerintem lehetetlen nem örülni annak, hogy a mozgókép készítés, és – randa szóval – a mozgókép fogyasztás ma sokkal többek számára elérhető foglalatosság, mint bármikor korábban, és ezáltal a mozi egyre távolabb kerül attól, hogy hatalmi és gazdasági csoportok monopóliuma maradhasson.
e gondolatokkal szeretném figyelmükbe ajánlani az idei fesztivál filmjeit, előadásait, beszélgetéseit,
köszönöm figyelmüket!
2011. május 17., kedd
huszonöt
néhány hete jutott eszembe, épp most lesz 25 éve, hogy John és én megcsináltuk az első közös kiállítást (1986. május 2-án nyílt a Ligetben), amit aztán egy csomó másik követett Pesten, New Yorkban, egyebütt, egész a legutóbbiig (Hiroh Kikai Asakusai portéi), ami ugyancsak az ő közvetítésével, és felesége, Noriko közreműködésével jött létre
rögtön küldtem egy emilt neki, h bárhol is van, ha ideje engedi, igyon meg egy jó korsó sört, s szívjon el hozzá egy cigit, visszaemlékezve a régi szép időkre
- cigit azért, mert dohányozni csak akkor szokott, mikor velünk dolgozik
:DDDD
válaszában azt kérdezte, itthon leszünk-e 12-én, mert épp Bécsbe jön, s át tudna ugrani, h együtt igyuk meg azt a sört
miközben ittuk, gyorsan összeraktuk e videót, arról az 1988-as pesti kiállításáról, ahol az első, 1986 és 1988 között tett kelet-európai utazásai közben készített fotóit mutatta be, a képeire írott szövegekkel. Ez utóbbiak közül most hármat olvasott föl e videó számára, én pedig feliratoztam őket magyarul e képsorok alá, melyek Durst Gyuri felvételei:
sajnos többen, akiket e képsorokon látunk, már nincsenek köztünk: így Gyarmati Kati, aki építész volt - kedves, okos, intelligens, belevaló nő -, v Lajos bácsi, aki a második teremőrünk volt, igazi pesti úriember, korábban a Művelődési Minisztériumban dolgozott. Nyugdíjasként jött hozzánk, és bár a modern képzőművészethez nem értett, naon hamar megszerette társaságunkat, és az is őt. Különösen a lányok, akikkel oan figyelmes volt, mint egy régi pesti gavallér. Lajos bácsinak - korabeli igazgatónőm szerint - egyetlen rossz tulajdonsága volt, h t.i. szivarozott.
Néhány év múlva Lajos bácsi egyszer csak gyengélkedni kezdett. Lánya beszélte rá, h hagyja ott a galériát, semmi szüksége arra a pár ezer forintos jövedelemkiegészítésre, amit nálunk keres. Nehéz szívvel engedett neki, mert jól érezte magát köztünk, s aztán nem sokkal később meghalt.
ma már e videón látható fiúk többsége is ősz, v legalábbis deresedő hajú ffi.
John nagypályás, nemzetközi szinten is jól ismert kurátor, a maga területén komoly szaktekintély lett, ami csak azért érdekes, mert mikor e videó készült, még pályája elején tartott:
fiatal new yorki művész volt, aki művészeti tevékenységének egyik mellékszálaként kezdett el a kortárs kelet-európai nem hivatalos művészettel foglalkozni. Hogy 1986 tavaszán körbeutazza a szovjet blokkot, azt a Soros Alapítvány new yorki irodája tette lehetővé, hisz neki akkoriban alig volt pénze (oan alkalmi munkákból élt, h autókat számolt egy útkereszteződésben). Ez volt az első látogatása, de az annak végén a Ligetben összehozott kiállítás anyaga fölkeltette a bostoni Massachusetts Institute of Technology kiállítótermének figyelmét. Méghozzá olyannyira, h a miénk 1986 május 2-án nyílt:
https://picasaweb.google.com/leee.lozzz/LongJourney#slideshow/5606931571082092370
az ebből rendezett bostoni kiállítás pedig alig több, mint fél évvel később, 1987 január 17-én, méghozzá úgy, hogy egy 56 oldalas katalógust is gyártottak hozzá:
https://picasaweb.google.com/leee.lozzz/LongJourney#slideshow/5606931649876946498
1987-88 folyamán aztán e kiállítás végig vándorolta az Egyesült Államok legkülönbözőbb nagyvárosait:
List Visual Arts Center, MIT, Boston
Grey Art Gallery, New York
Salina Art Center, Salina, Kansas
Art Space, San Francisco, California
Painted Bride Art Center, Philadelphia
Baxter Gallery, Portland
a kiállítás san francisco-i plakátja 1987 novemberéből (Hajas Tibor TUMO I. című művének részletével):
https://picasaweb.google.com/leee.lozzz/LongJourney#slideshow/5606931591698521090
a katalógust időről-időre újra kellett nyomni, mert újra és újra elfogyott. Azt hiszem ez volt az egyik legelső kiállítás az Egyesült Államokban, ami a szovjet blokk nem hivatalos művészetét mutatta be, noha ezt konspirációs okokból nem lehetett kimondani, nehogy az itteni művészeknek bajuk legyen belőle. Ennek megszervezésében azért lehettünk éppen mi, pestiek John partnerei, mert nálunk akkor már, a 80-as évek sodik felében enyhébb szelek fújtak, nem naon izgatta a BM-et, meg a 3/3-at milyen kiállításokat csinálunk egy oan kicsi, és félreeső helyen, mint a Liget. De az anyagban ott volt egy csomó cseh, lengyel, kelet-német művész, akik akkoriban még nem állíthattak ki saját hazájukban, mint Milan Knizák, vagy Jozef Robakowski, ahogy akkor még az 1980-ban elhunyt Hajas Tibor munkáit se gyakran merték elővenni a hazai kortárs művészeti intézmények. A halálát követő fél évtizedben, mi voltunk az ötödikek, mert mikor 1986 őszén visszatért John, h összeszedje az MIT számára az anyagokat, akkor bemutattuk, hogy Magyarországról miket válogattak össze. Abban már benne volt Hajas is, mert közben rengeteg minden történt.
egyfelől bemutattam Johnt azoknak is, akik eredetileg nem vettek részt a projektben, mert azt hitték, h ez egy fotókiállítás lesz. Formálisan az is volt, hisz kizárólag fényképekből állt össze, de mi nem, v legalábbis nem csak az ún. fotóművészetre koncentráltunk, hanem a fotó közvetítésével mindazon kortárs irányzatokra - koncept art, body art, performance art, land art, pop art stb -, amelyek a korabeli itteni kultúrpolitika szempontjából nem kívánatos, tűrt, v tiltott irányzatok voltak. Másrészt, mikor 1986 tavaszán John először utazta végig a térséget, a belgrádi kollegák többsége azt mondta neki, h ők nem tartoznak Kelet-Európához, azaz a szovjetizált országok közé, ezért ők ebben az egészben nem kívánnak részt venni. Bulgáriából egyetlen művész, egy ott élő chile-i emigráns küldött Pestre anyagot. Romániából néhány erdélyi kollega, illetve egy az NSZK-ban élő román művész, ahogy a Szovjetuniót is csupán néhány az USA-ban élő orosz emigráns képviselte. Így az MIT első dolga az volt, h a nyugati emigrációban élő kelet európai származású művészek munkáinak bemutatásáról lemondott - mondván, ők már nyugati művészek -, illetve közreműködő partnerek hiányában lemondott a jugoszláv, bolgár, román, szovjet művészek bemutatásáról is. Maradt tehát Magyar-, és Lengyelország, Csehszlovákia, és az NDK nem hivatalos művészete. Vagyis az 1986 tavaszán nálunk bemutatott 87 művészből, és két művészcsoportból végül az amerikai kiállításokon 30 művész munkái szerepeltek.
az ottani bemutatók sikerét - túl az újságcikkeken, látogatottságon -, különösen az mutatta, h ennek köszönhetően számos további meghívás, megkeresés érkezett: egyéni kiállításokra, előadásokra kérték föl az MIT által bemutatott legkülönfélébb cseh, lengyel, kelet-német, és magyar művészeket (így került sor az első amerikai Hajas Tibor életműkiállításra is, v a mi szereplésünkre Houstonban, Bostonban), illetve 1989 októberében egy kortárs magyar kiállításra az oberlini Allen Memorial Art Museumban:
https://picasaweb.google.com/leee.lozzz/LongJourney#slideshow/5606931639070542626
Oberlin egy egyetemi város Cleveland-től nem messze (Cleveland-ben él a legnagyobb létszámú amerikai magyar kolónia). Nem mellesleg Oberlinben töltötte emigrációs éveit 1925-től 1957-ben bekövetkezett haláláig Jászi Oszkár, méghozzá úgy, h politológiát tanított az ottani egyetemen. Meg nem mondanám már, h Zsuzsi néni, aki eljött a megnyitónkra, s aki aztán elvitt bennünket Jászi sírjához, miként volt hozzátartózója a nagy magyar polgári radikális gondolkodónak, viszont egy elbűvölően kedves, sziporkázóan szellemes néni volt. Ujj Zsuzsival - aki utóbb a Csókolom együttes énekesnőjeként vált ismertté, s aki ugyancsak velünk utazott akkor -, nagyon összebarátkozott, később még évekig leveleztek.
az Allen Memorial Art Museum pedig az amerikai pop-art egyik fellegvára volt, az alapítója, egy jelentős műgyűjtő jóvoltából, aki az elsők közt kezdte vásárolni Claes Oldenburg műveit:
Gyűjteményének számomra azonban mégsem ezek voltak a legkiemelkedőbb darabjai, hanem Giorgio De Chirico metafizikus festményei:
http://www.artknowledgenews.com/files2007a/GiorgioDeChiricoLaSolitudin.jpg
ráadásul úgy alakult, h az én Fekete négyzeteim történetesen ugyanarra a falra kerültek, ahol De Chirico festményei lógtak, sőt tkp. közvetlenül melléjük, épp csak egy paraván választotta el őket:
https://picasaweb.google.com/leee.lozzz/LongJourney#slideshow/5606884080040649858
John a rákövetkező évben kezdett művészet-, és kelet-európa történetet tanulni a Bloomingtoni Egyetemen, ahol - ha jól emléxem - az USA egyetemeinek két magyar tanszéke közül az egyik található. Oda is költözött, s így 1990-ben már ottani házukban készítettük elő new yorki szamizdat kiállításunkat. Korai számítógép korszak - akkor nálunk még keveseknek volt pc-je -, tán épp Commodore, ami DOS program alatt futott, szval épp csak szöveget lehetett szerkeszteni rajta, s azt kiprintelni majdnem a kívánt méretű hasábokban. John bérelt egy fénymásoló gépet, s míg ő döngette a számítógépét, mely oan hangon printelt, mintha hegesztene, én nagyítottam, kicsinyítettem xeroxon, ollóztam, ragasztgattam egymás mellé a mindenféle fénymásolt képeket és szövegeket. Így készítettük katalógusunk makettjét, miközben pestot ettünk, illetve a közeli benzinkúttól hoztunk söröket, meg sajtos, hagymás chips-eket.
mikor elkészültünk a katalógus tervvel, John nem utazhatott velünk együtt New Yorkba, mert közben nyílt az említett Hajas életműkiállítás Richmondban. Mi viszont nem mehettünk vele, mert meg kellett rendezni a kiállítást a Franlin Furnace-ben. Hogy megkönnyítse utazásunkat, egy bérautót rendelt sofőrrel, ami elvitt bennünket Andival az indianapolisi pályaudvarra (Bloomingtontól az cca 70-80 km). A cég neve az volt, h Limo Service, s én kérdeztem tőle, h most akkor tleg egy limuzin fog elszállítani bennünket a pályaudvarra? (az a szép hosszú luxuskocsi, amiket ami filmekben látni) Erre John, h arról ne is álmodozzak, ez csak a neve ennek a cégnek. És aztán ő is elképedt, mikor mégis egy ilyen kocsi parkolt le a házuk előtt, sapkás, egyenruhás sofőrrel
:DDDD
egy 25 éves barátság történetét nem könnyű elmesélni, én most fényképekkel próbáltam összefoglalni:
https://picasaweb.google.com/leee.lozzz/LongJourney#slideshow/5606931523649427106
rengeteg kép hiányzik közülük, mert nem találom őket, de tán ennyi is mutat vmit
befejezésül két interjú Johnnal, az egyiket 1990-ben készítette vele az MTV 2 (itt-ott kisebb-nagyobb fordítási hibákkal, mint pl. a vége felé, h John könyveket írt, miközben "csak" ún. művész könyveket - artist's book - készített; ahogy talán az sem teljesen egyértelmű, h a beszélgetés elején szóba kerülő 1985-ben rendezett Day Art kiállítás a Liget Galériában és az Almássy téri Szabadidő Központban volt látható, s azon belül John műve a Ligetben. Ettől eltekintve ma már tkp. nosztalgiával gondolok rá, hogy annak idején ilyesféle, a kortárs művészet, és a kortárs kultúra aktuális ügyeivel foglalkozó beszélgetések is elhangzottak a hazai közszolgálati tévében). A másik interjút én csináltam vele 1995-ben a Balkon számára, s ebben már szó esik arról is, hogy a rendszerváltást követő években miért nem sikerült további kiállításokat összehoznunk az USA-ban:
http://www.ligetgaleria.c3.hu/CafeJohn2.htm
.
rögtön küldtem egy emilt neki, h bárhol is van, ha ideje engedi, igyon meg egy jó korsó sört, s szívjon el hozzá egy cigit, visszaemlékezve a régi szép időkre
- cigit azért, mert dohányozni csak akkor szokott, mikor velünk dolgozik
:DDDD
válaszában azt kérdezte, itthon leszünk-e 12-én, mert épp Bécsbe jön, s át tudna ugrani, h együtt igyuk meg azt a sört
miközben ittuk, gyorsan összeraktuk e videót, arról az 1988-as pesti kiállításáról, ahol az első, 1986 és 1988 között tett kelet-európai utazásai közben készített fotóit mutatta be, a képeire írott szövegekkel. Ez utóbbiak közül most hármat olvasott föl e videó számára, én pedig feliratoztam őket magyarul e képsorok alá, melyek Durst Gyuri felvételei:
sajnos többen, akiket e képsorokon látunk, már nincsenek köztünk: így Gyarmati Kati, aki építész volt - kedves, okos, intelligens, belevaló nő -, v Lajos bácsi, aki a második teremőrünk volt, igazi pesti úriember, korábban a Művelődési Minisztériumban dolgozott. Nyugdíjasként jött hozzánk, és bár a modern képzőművészethez nem értett, naon hamar megszerette társaságunkat, és az is őt. Különösen a lányok, akikkel oan figyelmes volt, mint egy régi pesti gavallér. Lajos bácsinak - korabeli igazgatónőm szerint - egyetlen rossz tulajdonsága volt, h t.i. szivarozott.
Néhány év múlva Lajos bácsi egyszer csak gyengélkedni kezdett. Lánya beszélte rá, h hagyja ott a galériát, semmi szüksége arra a pár ezer forintos jövedelemkiegészítésre, amit nálunk keres. Nehéz szívvel engedett neki, mert jól érezte magát köztünk, s aztán nem sokkal később meghalt.
ma már e videón látható fiúk többsége is ősz, v legalábbis deresedő hajú ffi.
John nagypályás, nemzetközi szinten is jól ismert kurátor, a maga területén komoly szaktekintély lett, ami csak azért érdekes, mert mikor e videó készült, még pályája elején tartott:
fiatal new yorki művész volt, aki művészeti tevékenységének egyik mellékszálaként kezdett el a kortárs kelet-európai nem hivatalos művészettel foglalkozni. Hogy 1986 tavaszán körbeutazza a szovjet blokkot, azt a Soros Alapítvány new yorki irodája tette lehetővé, hisz neki akkoriban alig volt pénze (oan alkalmi munkákból élt, h autókat számolt egy útkereszteződésben). Ez volt az első látogatása, de az annak végén a Ligetben összehozott kiállítás anyaga fölkeltette a bostoni Massachusetts Institute of Technology kiállítótermének figyelmét. Méghozzá olyannyira, h a miénk 1986 május 2-án nyílt:
https://picasaweb.google.com/leee.lozzz/LongJourney#slideshow/5606931571082092370
az ebből rendezett bostoni kiállítás pedig alig több, mint fél évvel később, 1987 január 17-én, méghozzá úgy, hogy egy 56 oldalas katalógust is gyártottak hozzá:
https://picasaweb.google.com/leee.lozzz/LongJourney#slideshow/5606931649876946498
1987-88 folyamán aztán e kiállítás végig vándorolta az Egyesült Államok legkülönbözőbb nagyvárosait:
List Visual Arts Center, MIT, Boston
Grey Art Gallery, New York
Salina Art Center, Salina, Kansas
Art Space, San Francisco, California
Painted Bride Art Center, Philadelphia
Baxter Gallery, Portland
a kiállítás san francisco-i plakátja 1987 novemberéből (Hajas Tibor TUMO I. című művének részletével):
https://picasaweb.google.com/leee.lozzz/LongJourney#slideshow/5606931591698521090
a katalógust időről-időre újra kellett nyomni, mert újra és újra elfogyott. Azt hiszem ez volt az egyik legelső kiállítás az Egyesült Államokban, ami a szovjet blokk nem hivatalos művészetét mutatta be, noha ezt konspirációs okokból nem lehetett kimondani, nehogy az itteni művészeknek bajuk legyen belőle. Ennek megszervezésében azért lehettünk éppen mi, pestiek John partnerei, mert nálunk akkor már, a 80-as évek sodik felében enyhébb szelek fújtak, nem naon izgatta a BM-et, meg a 3/3-at milyen kiállításokat csinálunk egy oan kicsi, és félreeső helyen, mint a Liget. De az anyagban ott volt egy csomó cseh, lengyel, kelet-német művész, akik akkoriban még nem állíthattak ki saját hazájukban, mint Milan Knizák, vagy Jozef Robakowski, ahogy akkor még az 1980-ban elhunyt Hajas Tibor munkáit se gyakran merték elővenni a hazai kortárs művészeti intézmények. A halálát követő fél évtizedben, mi voltunk az ötödikek, mert mikor 1986 őszén visszatért John, h összeszedje az MIT számára az anyagokat, akkor bemutattuk, hogy Magyarországról miket válogattak össze. Abban már benne volt Hajas is, mert közben rengeteg minden történt.
egyfelől bemutattam Johnt azoknak is, akik eredetileg nem vettek részt a projektben, mert azt hitték, h ez egy fotókiállítás lesz. Formálisan az is volt, hisz kizárólag fényképekből állt össze, de mi nem, v legalábbis nem csak az ún. fotóművészetre koncentráltunk, hanem a fotó közvetítésével mindazon kortárs irányzatokra - koncept art, body art, performance art, land art, pop art stb -, amelyek a korabeli itteni kultúrpolitika szempontjából nem kívánatos, tűrt, v tiltott irányzatok voltak. Másrészt, mikor 1986 tavaszán John először utazta végig a térséget, a belgrádi kollegák többsége azt mondta neki, h ők nem tartoznak Kelet-Európához, azaz a szovjetizált országok közé, ezért ők ebben az egészben nem kívánnak részt venni. Bulgáriából egyetlen művész, egy ott élő chile-i emigráns küldött Pestre anyagot. Romániából néhány erdélyi kollega, illetve egy az NSZK-ban élő román művész, ahogy a Szovjetuniót is csupán néhány az USA-ban élő orosz emigráns képviselte. Így az MIT első dolga az volt, h a nyugati emigrációban élő kelet európai származású művészek munkáinak bemutatásáról lemondott - mondván, ők már nyugati művészek -, illetve közreműködő partnerek hiányában lemondott a jugoszláv, bolgár, román, szovjet művészek bemutatásáról is. Maradt tehát Magyar-, és Lengyelország, Csehszlovákia, és az NDK nem hivatalos művészete. Vagyis az 1986 tavaszán nálunk bemutatott 87 művészből, és két művészcsoportból végül az amerikai kiállításokon 30 művész munkái szerepeltek.
az ottani bemutatók sikerét - túl az újságcikkeken, látogatottságon -, különösen az mutatta, h ennek köszönhetően számos további meghívás, megkeresés érkezett: egyéni kiállításokra, előadásokra kérték föl az MIT által bemutatott legkülönfélébb cseh, lengyel, kelet-német, és magyar művészeket (így került sor az első amerikai Hajas Tibor életműkiállításra is, v a mi szereplésünkre Houstonban, Bostonban), illetve 1989 októberében egy kortárs magyar kiállításra az oberlini Allen Memorial Art Museumban:
https://picasaweb.google.com/leee.lozzz/LongJourney#slideshow/5606931639070542626
Oberlin egy egyetemi város Cleveland-től nem messze (Cleveland-ben él a legnagyobb létszámú amerikai magyar kolónia). Nem mellesleg Oberlinben töltötte emigrációs éveit 1925-től 1957-ben bekövetkezett haláláig Jászi Oszkár, méghozzá úgy, h politológiát tanított az ottani egyetemen. Meg nem mondanám már, h Zsuzsi néni, aki eljött a megnyitónkra, s aki aztán elvitt bennünket Jászi sírjához, miként volt hozzátartózója a nagy magyar polgári radikális gondolkodónak, viszont egy elbűvölően kedves, sziporkázóan szellemes néni volt. Ujj Zsuzsival - aki utóbb a Csókolom együttes énekesnőjeként vált ismertté, s aki ugyancsak velünk utazott akkor -, nagyon összebarátkozott, később még évekig leveleztek.
az Allen Memorial Art Museum pedig az amerikai pop-art egyik fellegvára volt, az alapítója, egy jelentős műgyűjtő jóvoltából, aki az elsők közt kezdte vásárolni Claes Oldenburg műveit:
Gyűjteményének számomra azonban mégsem ezek voltak a legkiemelkedőbb darabjai, hanem Giorgio De Chirico metafizikus festményei:
http://www.artknowledgenews.com/files2007a/GiorgioDeChiricoLaSolitudin.jpg
ráadásul úgy alakult, h az én Fekete négyzeteim történetesen ugyanarra a falra kerültek, ahol De Chirico festményei lógtak, sőt tkp. közvetlenül melléjük, épp csak egy paraván választotta el őket:
https://picasaweb.google.com/leee.lozzz/LongJourney#slideshow/5606884080040649858
John a rákövetkező évben kezdett művészet-, és kelet-európa történetet tanulni a Bloomingtoni Egyetemen, ahol - ha jól emléxem - az USA egyetemeinek két magyar tanszéke közül az egyik található. Oda is költözött, s így 1990-ben már ottani házukban készítettük elő new yorki szamizdat kiállításunkat. Korai számítógép korszak - akkor nálunk még keveseknek volt pc-je -, tán épp Commodore, ami DOS program alatt futott, szval épp csak szöveget lehetett szerkeszteni rajta, s azt kiprintelni majdnem a kívánt méretű hasábokban. John bérelt egy fénymásoló gépet, s míg ő döngette a számítógépét, mely oan hangon printelt, mintha hegesztene, én nagyítottam, kicsinyítettem xeroxon, ollóztam, ragasztgattam egymás mellé a mindenféle fénymásolt képeket és szövegeket. Így készítettük katalógusunk makettjét, miközben pestot ettünk, illetve a közeli benzinkúttól hoztunk söröket, meg sajtos, hagymás chips-eket.
mikor elkészültünk a katalógus tervvel, John nem utazhatott velünk együtt New Yorkba, mert közben nyílt az említett Hajas életműkiállítás Richmondban. Mi viszont nem mehettünk vele, mert meg kellett rendezni a kiállítást a Franlin Furnace-ben. Hogy megkönnyítse utazásunkat, egy bérautót rendelt sofőrrel, ami elvitt bennünket Andival az indianapolisi pályaudvarra (Bloomingtontól az cca 70-80 km). A cég neve az volt, h Limo Service, s én kérdeztem tőle, h most akkor tleg egy limuzin fog elszállítani bennünket a pályaudvarra? (az a szép hosszú luxuskocsi, amiket ami filmekben látni) Erre John, h arról ne is álmodozzak, ez csak a neve ennek a cégnek. És aztán ő is elképedt, mikor mégis egy ilyen kocsi parkolt le a házuk előtt, sapkás, egyenruhás sofőrrel
:DDDD
egy 25 éves barátság történetét nem könnyű elmesélni, én most fényképekkel próbáltam összefoglalni:
https://picasaweb.google.com/leee.lozzz/LongJourney#slideshow/5606931523649427106
rengeteg kép hiányzik közülük, mert nem találom őket, de tán ennyi is mutat vmit
befejezésül két interjú Johnnal, az egyiket 1990-ben készítette vele az MTV 2 (itt-ott kisebb-nagyobb fordítási hibákkal, mint pl. a vége felé, h John könyveket írt, miközben "csak" ún. művész könyveket - artist's book - készített; ahogy talán az sem teljesen egyértelmű, h a beszélgetés elején szóba kerülő 1985-ben rendezett Day Art kiállítás a Liget Galériában és az Almássy téri Szabadidő Központban volt látható, s azon belül John műve a Ligetben. Ettől eltekintve ma már tkp. nosztalgiával gondolok rá, hogy annak idején ilyesféle, a kortárs művészet, és a kortárs kultúra aktuális ügyeivel foglalkozó beszélgetések is elhangzottak a hazai közszolgálati tévében). A másik interjút én csináltam vele 1995-ben a Balkon számára, s ebben már szó esik arról is, hogy a rendszerváltást követő években miért nem sikerült további kiállításokat összehoznunk az USA-ban:
http://www.ligetgaleria.c3.hu/CafeJohn2.htm
.
2011. január 19., szerda
Trabi /Balaton, 2011
az origo.hu rövid videóinterjúja itt:
http://videa.hu/videok/zene/mehes-marietta-mehes_marietta-riport-trabant-ch65O7e0EgO3kgVC
index.hu itt:
http://index.hu/video/2011/01/18/mehes_marietta/
az origo.hu videótudósítása a koncertről:
http://videa.hu/videok/zene/trabant-a-godorben-SDwYlf4kEV7OxWIP
az index.hu összefoglalója:
http://www.indavideo.hu/video/Trabant_koncert
és még 1, február elejéről:
http://www.youtube.com/watch?v=sM_PHF8q5BY
szövegeik itt:
http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/6901/balaton-trabant/ragaszthatatlan-sziv-zeneszoveg.html
http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/6902/balaton-trabant/szallodak-zeneszoveg.html
http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/6897/balaton-trabant/nem-segit...-ii.-zeneszoveg.html
http://videa.hu/videok/zene/mehes-marietta-mehes_marietta-riport-trabant-ch65O7e0EgO3kgVC
index.hu itt:
http://index.hu/video/2011/01/18/mehes_marietta/
az origo.hu videótudósítása a koncertről:
http://videa.hu/videok/zene/trabant-a-godorben-SDwYlf4kEV7OxWIP
az index.hu összefoglalója:
http://www.indavideo.hu/video/Trabant_koncert
és még 1, február elejéről:
http://www.youtube.com/watch?v=sM_PHF8q5BY
szövegeik itt:
http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/6901/balaton-trabant/ragaszthatatlan-sziv-zeneszoveg.html
http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/6902/balaton-trabant/szallodak-zeneszoveg.html
http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/6897/balaton-trabant/nem-segit...-ii.-zeneszoveg.html
2011. január 8., szombat
Batu Kármen (fe Lugossy Laca & Kokó, 1994)
az alábbi videók előadóival régóta ügyeztünk e dolgokon, de most elkészültek!!
a Batu Kármen fe Lugossy Laca - a Bizottság szerző-énekesének, frontemberének - egyetlen önálló zenekara volt a 90-es évek közepén. Egyetlen lemezük jelent meg, ahol Laca ismét - az A.E. Bizottságból ugyancsak jól ismert - Kokó művésznővel duettezett. A lemez címe, Max Mara & Lili Luna (1994, Bahia). Erről az albumról klippesítettünk meg három számot, fe Lugossy Laca és Medvigy Gábor filmjeinek, tgnoise (Tóth Gábor) koncertvideójának, s Szilágyi Lenke fotóinak felhasználásával. Remélem megnézitek, s lájkoljátok, annál is inkább, mert a hazai kereskedelmi-, és közszolgálati rádiócsatornák mindmáig mellőzik őket...
a Batu Kármen fe Lugossy Laca - a Bizottság szerző-énekesének, frontemberének - egyetlen önálló zenekara volt a 90-es évek közepén. Egyetlen lemezük jelent meg, ahol Laca ismét - az A.E. Bizottságból ugyancsak jól ismert - Kokó művésznővel duettezett. A lemez címe, Max Mara & Lili Luna (1994, Bahia). Erről az albumról klippesítettünk meg három számot, fe Lugossy Laca és Medvigy Gábor filmjeinek, tgnoise (Tóth Gábor) koncertvideójának, s Szilágyi Lenke fotóinak felhasználásával. Remélem megnézitek, s lájkoljátok, annál is inkább, mert a hazai kereskedelmi-, és közszolgálati rádiócsatornák mindmáig mellőzik őket...
2010. november 26., péntek
crosstalk Video Presentations: Erhardt Miklós
szerdán este Erhardt Miklós 8 filmjét mutatta be a Crosstalk Prezentációi keretében. Az alább következő tudósításomból ebből én két rövidebb, illetve csak részleteiben vetített darabját kihagytam. Így az itt következő mozi hat mozgóképes munkájából négyet mutat be közel teljes, vagy teljes terjedelmében, kettőt részleteiben, természetesen az ő megjegyzéseivel. Az egész 42 perc:
2010. november 22., hétfő
td: vonzódások / evidencatörténetek
régi magnókazettákat digitalizálok:
az alábbi cucc 15 perces, a 90-es évek derekán vettem föl a rádióból - ahol ez hosszabb volt -, kicsit TD műhelyébe/gondolkodásába enged betekintést,
szval egy cca 50 perces rádióműsort tömörítettem, s remixáltam képekkel, más zenével, mint ami akkor ott elhangzott. A képek közül mindegyik saját, beleértve a legvégén föltűnő könyvborítót is, amit én terveztem neki anno (nem azért kerül most ide, h magamat fényezzem, de majd látni/hallani az összefüggést, s persze remélem, tetszeni fog):
az alábbi cucc 15 perces, a 90-es évek derekán vettem föl a rádióból - ahol ez hosszabb volt -, kicsit TD műhelyébe/gondolkodásába enged betekintést,
szval egy cca 50 perces rádióműsort tömörítettem, s remixáltam képekkel, más zenével, mint ami akkor ott elhangzott. A képek közül mindegyik saját, beleértve a legvégén föltűnő könyvborítót is, amit én terveztem neki anno (nem azért kerül most ide, h magamat fényezzem, de majd látni/hallani az összefüggést, s persze remélem, tetszeni fog):
Hiroh Kikai Asakusai portréi
Kikai kiállítását azért merem neked ajánlani, mert 1973 óta fényképezi ugyanazon a helyszínen az arra járó legkülönfélébb embereket
most cca a hatszázadik portrénál tart (s már vannak benne ismétlődések, ugyanaz az arc 8-10 év múltán)
amiben a te érdeklődésedet külön is fölkeltheti, h a legutóbbi időkig alig-alig állított ki, viszont fotókönyveket publikált: most tart a tizenkettediknél.
sajnos nem ismerem elég mélyen a japán kultúrát, de ott ez nem feltétlenül képzőművészetnek, fotográfiának, hanem legalább annyira irodalomnak is számít
Zsolt említette megnyitójában az Ukyo-e 17. századi fogalmát:
Kikainál ez a képcímeiben is tetten érthető, tudniillik címadásainál - már a nálunk bemutatott, mindössze húsz kép esetén is jól érzékelhetően - ismétlődő mondatszerkezeteket használ
két weblap utsó könyvéről, melynek anyagából kiállitásunk való (az itt közölt öt képből hármat nem láthatsz nálunk):
http://www.lensculture.com/kikai2_ss.html
a mellette szereplő szöveg angolul van:
http://www.lensculture.com/kikai2.html
képek és angol szöveg a könyvről a kiadó (Steidl) honlapján:
http://www.steidlville.com/books/709-Asakusa-Portraits-Hiroh-Kikai.html
további részletek:
http://www.ligetgaleria.c3.hu/383.html
most cca a hatszázadik portrénál tart (s már vannak benne ismétlődések, ugyanaz az arc 8-10 év múltán)
amiben a te érdeklődésedet külön is fölkeltheti, h a legutóbbi időkig alig-alig állított ki, viszont fotókönyveket publikált: most tart a tizenkettediknél.
sajnos nem ismerem elég mélyen a japán kultúrát, de ott ez nem feltétlenül képzőművészetnek, fotográfiának, hanem legalább annyira irodalomnak is számít
Zsolt említette megnyitójában az Ukyo-e 17. századi fogalmát:
Kikainál ez a képcímeiben is tetten érthető, tudniillik címadásainál - már a nálunk bemutatott, mindössze húsz kép esetén is jól érzékelhetően - ismétlődő mondatszerkezeteket használ
két weblap utsó könyvéről, melynek anyagából kiállitásunk való (az itt közölt öt képből hármat nem láthatsz nálunk):
http://www.lensculture.com/kikai2_ss.html
a mellette szereplő szöveg angolul van:
http://www.lensculture.com/kikai2.html
képek és angol szöveg a könyvről a kiadó (Steidl) honlapján:
http://www.steidlville.com/books/709-Asakusa-Portraits-Hiroh-Kikai.html
további részletek:
http://www.ligetgaleria.c3.hu/383.html
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)