dromidriver

2013. június 21., péntek

Dixi és Mari

jegyzet a
http://dixiblogg.blogspot.hu/
- hoz

Lukács Mari és Dixi kiállításának plakátja ez a fénymásolat volt:

https://picasaweb.google.com/lh/photo/b4uaxr38Aj7Mqz_nu__By4jXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink

rajta az én fotóm (ennek negatívja még nem került elő). Ezen Dixi kukucskál ki a Liget nyitva-zárva táblája mögül. Maga a tábla - mint talán az egyetlen darab, ami a galériában nem lett kicserélve 30 év alatt -, épp most került külön is bemutatásra a Liget30 c. kiállításon:

https://picasaweb.google.com/lh/photo/6smQ7rJzWcHE3FNvLRrsgfHnJ3BRXmwN159HQ30_yTA?feat=directlink

az a kép, amit Te hivatkoztál:

http://www.ligetgaleria.c3.hu/Adixi.jpg

az egy Dixi által készített montázs volt, ami Halas István műterméből (KL3: V.ker. Kossuth Lajos u. 3.) került az első Liget Almanachba (Liget Galéria 1993-1990). Halas műterméről annyit... Jézusom, hol kezdjem? Akkor a Felszab (jelenleg Ferenciek tere) tér környéke (Astoria, Kálvin tér) volt a Belváros. Halashoz, aki fotós, sokan jártak - képzőművészek, építészek, zenészek, mondhatni a teljes pesti szcéna - szval mindenki, akinek profi fotós munkára volt szüksége, jó repróra, portréra, plakáthoz, meghívóhoz, katalógushoz, vagy egyáltalán magára a nyomdai előkészítésre stb. Halas műtermében stószokban álltak a kféle képek, s őt nem zavarta, ha miközben vártál rá, nézegesd ezeket a részben az ő keze alól kikerült, részben mások által odahordott fotókat, plakátokat, meghívókat, kiadványokat. Dixivel is régóta ismerték egymást, őt is többször lefotózta, ebben a műteremben éppúgy, mint máshol, ahol összefutottak (FMK, kféle megnyitók, kocsmák stb.)

szval ez a montázs Halas műterméből került elő, gondolom Dixitől kapta. Számomra nemcsak azért volt érdekes, mert 'szép volt' (korabeli képes hetilapokból kivágott fotók keveredtek egy Méhes Mariettáról készített képpel, illetve Dixi fotóautomata által készített fényképével), hanem mert ez, és ehhez hasonló fényképes, ill. kollázs-montázs jellegű munkák nem kerültek bemutatásra Mari és Dixi kiállításán, és később se. Hozzátéve, tudtommal ez volt az első, és egyetlen kiállításuk.

Magát a kiállítást Lukács Mari kezdeményezte. Egyszer odajött hozzám, mondta, h mostanában rajzolni kezdett, van már egy csomó lapja, megnézném, s esetleg kiállítanám-e? Arra már nem emléxem, h Mari rajzai is filctollal készültek-e, de Dixié szinte kivétel nélkül. Dixi akkor kapott kedvet hozzá, h kiállítson Marival (társnéjával, gyermekei édesanyjával), mikor Marival már megegyeztünk az időpontban. Akkor Dixi is rajzolni kezdett, szval a végén mindkettőjüktől csupa friss dolgokat mutattunk be. Dixi rajzai szinte kivétel nélkül figurálisak voltak, Marié non-figuratívak. A bemutató után a képeket elvitték, és én soha többé nem láttam őket. Ami csak azért baj, mert így utólag nagyon nehéz lenne rekonstruálni a kiállítást. A sajtóban egyetlen recenzió, és mellette egyetlen repró jelent meg:

http://www.ligetgaleria.c3.hu/gedix.jpg

Antal István (Juszuf) szövege mellett:

http://www.ligetgaleria.c3.hu/68.htm

emellett az én megnyitón készített fotóimon itt-ott látszik a háttérben vmi, de a leginkább csak az, h a képek kicsik, többnyire a/4, a/3 formátumú lapok voltak, ill. pl. ezen képeken, h Mari vízfestéket is használt:

https://picasaweb.google.com/lh/photo/-OK8wrVBL06l0MxYGB53xojXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink
https://picasaweb.google.com/lh/photo/hddBOzC9qKDzbtR35WNGSIjXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink
https://picasaweb.google.com/lh/photo/Is1i_2V6D0VrpO2ux9a_JojXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink
https://picasaweb.google.com/lh/photo/NhK4fmiroaWu98ZbIUXkBIjXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink
https://picasaweb.google.com/lh/photo/iZMgVK7LyiOXeEDabdpobojXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink

Dixi pedig egyik korabeli sorozatát számítógépes lyukkártyákra rajzolta:

https://picasaweb.google.com/lh/photo/xiRK5gHRTSExqTiMe5FCxIjXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink

Dixi akkor bemutatott képei kben még a leginkább Zuzu (Méhes Lóránt) rajzaira:

http://www.ligetgaleria.c3.hu/zuzu.jpg

ill. Vető-Zuzu munkáira emlékeztettek, v azokhoz álltak a legközelebb, s ien értelemben klasszikus új hullámos (new wave) cuccok voltak.

sajnos a kiállításról, illetve a megnyitóról/finisszázsról sem láttam több, más - mások által készített - fotókat, mi több, az én negatívjaim közül se került elő mind (pl. emléxem néhány képre, ahol a megnyitón sósborszeszbe áztatott kockacukrot eszünk.) Ennél fogva nem vok biztos benne, h mindkét alkalommal volt koncert, v csak az egyiken. Mindenesetre az akkor készült videón a Flash együttes korabeli tagjai játszottak és Dixi egy adott pillanatban beszállva elénekelte a R & roll című dalát:

http://www.youtube.com/w atch?v=v7zR2VQ2pe8

amit kben a Balaton/Trabant is játszott, és aminek Dixi írta a szövegét:

Fausti pillanat, örök maradás,
Egy deck-kel állsz és veszed az adást.
A karosszéked körbe-körbe-körbe forog,
Százezer arcod visszamosolyog.

Fluoreszkáló pingponglabdában
Melletted pattog a világ hiánya,
Örök maradás, Fausti pillanat?
Fényéve már, hogy nem láttalak. -

Hogy Dixivel, Marival hol, és mikor találkoztam legelőször, fogalmam sincs, mindenesetre az első fotók, amiket csináltam, és amik eddig előkerültek, azok 85/86-ból, és az FMK-ból valók. Fe Lugossy Lacát is kérdeztem, de ő se tudta pontosabban datálni, holott a filmnegatív szerint ez az ő estje volt az FMK-ban:

https://picasaweb.google.com/lh/photo/WjV2Il9zr30Z4LsOYvsQMIjXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink

melyet követően aztán a kantinban ittunk (ő, Dixi, Putyi stb.):

https://picasaweb.google.com/lh/photo/WGxK7CVQhlihsNUbTrHmFojXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink
https://picasaweb.google.com/lh/photo/5x-zohwKMb5AgqiLrlFgkIjXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink
https://picasaweb.google.com/lh/photo/tkFhE9n4ccPjvcm2RA6w1ojXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink

az előkerült negatívok tanulsága szerint Dixi és Mari a Liget számos megnyitóján részt vettek (különösen abban az évben, mikor az ő kiállításuk is volt)
PLUTO – Medve András kiállítása - Liget Galéria, 1988. május 6.:

https://picasaweb.google.com/lh/photo/S6kFk-kRX1IganQa6rL1JojXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink

EXH. OF RUBBISH IMAGE / UFO GAS FÉMKÉPKIÁLLÍTÁSA – Gasner János kollázsai - Liget Galéria, 1988 júli. 29.:

https://picasaweb.google.com/lh/photo/zClvvQoStoaLA0xsE14_o4jXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink
https://picasaweb.google.com/lh/photo/dYKkGrxyiXx1y1Thej5s6ojXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink

de még a rákövetkező évben is
Sibylle Hofter: Partner des Fortschrits / Patner a fejlődéshez - Liget Galéria, 1989. május 19. (fotó: Halas István):

https://picasaweb.google.com/lh/photo/PlNgP_3MfaaaEwd2EJAyfIjXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink

mindent összevetve én a 80-as évek sodik felében, s a 90-es évek elején találkoztam velük a leggyakrabban, az eddig említett helyszíneken kívül pl. a Bakony nevű étteremben (későbbi Tilos az A, a Mikszáth téren), ami anno a leghosszabb ideig, tán éjfélég, v 2-ig nyitva tartó vendéglátóipari egység volt Budapesten:

https://picasaweb.google.com/lh/photo/zFyjRa8Re69nFeN4k24AoIjXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink

Mari aztán még részt vett 1992-ben az Első Kortárs Magyar Epigonkiállításon ezzel a kis munkával,
Lukács Mari: Egyszerűen tapasztalható MINIATŰR ÉDES VIDEÓ (kockacukor, celluloid filmdarabka, drót), 1992:

https://picasaweb.google.com/lh/photo/PfYoj4nsPQObNEvVTmP51KTAovXEG_5NNKuYl4LTvHI?feat=directlink

ami a további emlékeket illeti, sajnos az én emlékezetem a verbalitást illetően naon gyenge, nem naon tudnék anekdotákat írni, Dixi mondatait felidézni. Annál kevésbé, mert Dixivel beszélgetni teljes más volt, mint bárkivel, akivel valaha találkoztam. Mintha egy másik bolygóról pottyant volna ide. Bizonyos pillanatokban egész konkrét tudott lenni (ugorunk ki a sarki közértbe, s hozzunk kockacukrot, meg sósborszeszt), máskor meg oan szinten költői, mintha nem is egy adott helyen, egy adott pillanatban ülne, állna, sétálna az ember, hanem vmiféle ezzel távoli kapcsolatban lévő dalszöveget hallgatna. Engem az hökkentett meg a legjobban, mikor a kiállításuk felrakásának délelőttjén beültünk a Ligethez közeli (sarki) Dózsa Étterembe (ma kínai, ugyanazon a sarkon), és Dixivel naon konkrétan meg lehetett beszélni, h miként rakjuk föl a képeiket. Egészen odáig nekem sosem tűnt úgy, h ő egyáltalán képes az evilági történések ien gyakorlatias szintjeit is reflektálni. Szval én inkább csak képeket tudnék mutatni, sztem ien volt Dixi:

https://picasaweb.google.com/lh/photo/7ICQkbn4mbF22H0-A5mPeYjXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink
https://picasaweb.google.com/lh/photo/eLFFjrSVaanlMEb2mwmiEojXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink

és ien volt Mari:

https://picasaweb.google.com/lh/photo/zClvvQoStoaLA0xsE14_o4jXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink

2012. október 30., kedd

Kirsten Dehlholm

1985 áprilisában - a Liget működésének második évében -, úgy jött ki a lépés, hogy a születésnapomra esett a soron következő megnyitó. Nyári István kiállítása nyílt, ha jól emlékszem minden, különösebb bevezető esemény nélkül, aminek nem is igazán lett volna tere, mert a terem három falán bemutatott négy nagyméretű kép között három ugyancsak nagy installáció állt.

Az este meglepetése az volt számomra, hogy egyszercsak Baksa-Soós János (Január herceg) lépett be az ajtón, akit én mint a néhai Kex együttes énekesét-szerzőjét hangfelvételekről, képekről ismertem, de akivel addig sose találkoztam személyesen. Azért nem, mert a Kex épp másfél-egy évvel azelőtt oszlott föl, hogy én elkezdhettem egyedül koncertekre járni. Ez a hátránya annak, ha valaki egyke, mert akkor nincs akivel elengedjék a szülei 14 évesen koncertekre. Ettől függetlenül a Kex nem volt ismeretlen számomra, annál kevésbé, mert a korabeli házfalakon gyakran lehetett olvasni krétával fölírva, KEX, és az az x a szó végén épp elég ösztönzést jelentett számomra, hogy megvásároljam ebédpénzemből az 1970-ben megjelent kislemezüket. Ez volt az egyetlen, ami megjelent. Úgy rémlik egy-két Kex szám aztán a Syrius repertoárjában is szerepelt, de Baksa-Soós vonatkozásában további forrás jellegű információt a Mozgó Világ 1980 májusi száma jelentett, ahol Czakó Gábor szövege kíséretében jelentek meg Január herceg rajzai. Arra már nem emlékszem, mikor és hol, vagy honnan tudtam meg, hogy Baksa-Soós 1971 őszén Németországba költözött, illetve azt, hogy ő nem csak énekes, szövegíró, zenész, hanem képzőművész is. Valaki mesélte, hogy Kondor Béla őt tartotta az utódának, vagy legalábbis a legtehetségesebb fiatal művészek egyikének. Amint belépett az ajtón, azonnal fölismertem. Vető János, és - mint utóbb kiderült -, a dán performansz művésznő, Kirsten Dehlholm társaságában érkezett. Megnézték a kiállítást, majd leültek a sarokba, és hármasban beszélgetni kezdtek, én pedig újra-és újra megpróbáltam lefényképezni őket.

Kezdő fotós voltam, Január hamar észrevette bénázásomat, s fölpattanva a székéről fölszólította a teremben lévőket, álljanak be a csoportképbe, amit most fogunk készíteni. Még Kutassy bácsit, a vonakodó teremőrünket is odatessékelte.

Kirstenről akkor még semmit se tudtam, s arra se emlékszem ki, és mikor mutatott be neki, vagy hogy hogyan merült föl, hogy kiállítást rendezzünk neki a Ligetben? A neten található információk szerint a Terra Australis Incognita című előadását 1986-ban mutatta be az Almássy téri Szabadidőközpontban, illetve ugyancsak 1986-ban szerepelt Kirsten a Petőfi Irodalmi Múzeumban Swierkiewicz Róberttel a Xertox csoport akciójában. A Terra azért volt érdekes, mert sokszereplős, és az akciók-performanszok addig számomra ismert léptékéhez képest, hosszú előadás volt. Inkább színház, mint performansz, amelyben szinte majd minden hazai performansz művész szerepelt, feLugossy Lacától Szirtes Jánosig, és rajtuk kívül is számos további művész, mint Szilágyi Lenke, Gerlóczy Sári stb (a Terra Incognita Australis zenéjét Vető János hanxerelte és a Per Bull Acs playback alapjára a Hynus együttes játszotta, tehát Szirtes János, Járai Frédi, Dr. P. Horváth, és Vető János). Ugyancsak különlegessége volt az előadásnak, hogy azt nekünk nézőknek, fölülről kellett néznünk. Következőleg az atrium padlóján két síkban folyt a játék, a szereplők egy része feküdt, más része állt. A rákövetkező évben mutattuk be Kirsten Japán Menű című kiállítását a Liget Galériában.

Első ránézésre ez a bemutató nem tartozott a kedvenceim közé, pedig nem sokkal később rá kellett jönnöm, korabeli legjobb kiállításaink egyike volt. Csak kicsit más, kicsit eltérő attól, amit addig jónak, érdekesnek tartottam. Nyilván az tévesztett meg, hogy egyáltalán nem volt harsány, látványos, attraktív anyag: 40-50 barna külsejű, MENU feliratú műanyagmappa, melynek belső fóliái alá Kirsten japán szárított tengeri kajákat, teafiltereket tett. Ezeket raktuk föl körbe, egy sorba a falra úgy, hogy a gerincüknél rögzítettük őket, következőleg a mappák lapjai szétnyíltak, de nem simultak teljesen a falhoz. Munka közben mesélt Kirsten az azt megelőző hetekben Japánban tett utazásáról, és egy csomó mindenről. Ja, és mindezt magyarul, ugyanis Kirsten akkor már annyiszor, és annyi időt töltött Budapesten, hogy majdnem teljesen folyékonyan beszélt magyarul. A Japán Menü-t a Japán Hamlet című performansz nyitotta meg. Ennek kellékei közt ugyancsak számos Japánból hozott tárgy szerepelt, így mindenek előtt egy lakkozott, alacsonyan elhelyezett asztallapon japán kések, vágóeszközök, mellettük fapapucs, illetve szintén az asztalon a Hamlet Arany János féle fordításának egy 80-as évekbeli olcsó, papírkötéses kiadása. Maga a jelenet nem a Hamletből átvett, vagy abból merített idézet volt, leszámítva annak befejezését:

Persze Kirsten játékát nézve egyből azon kezdett el gondolkodni az ember, ki ez a négy nő, ill. milyen női szereplői is vannak a Hamletnek? Vagy lehet, h itt most a Hamlet férfi szereplőit is nők játszák? Mi mire utal?

Kirstennel legközelebb 1990 kora nyarán dolgoztunk együtt, mikor ő a Triumph/Lakhatatlan című dán-magyar kiállítást készítette elő a Műcsarnokban. Ekkor mutatta be a Ligetben a Paraperspektívák című anyagot, ami Tomas Lahoda fotóiból, és Roberto Fortuna videójából állt össze, amit ők Kirstennek immár a Hotel Pro Forma társulatával előadott, Why Does Night Come Mother! című előadásáról készítettek. Az ezt megelőző időszakban természetesen már mindig találkoztunk, mikor Pesten járt, de aztán hosszú szünet következett. Nekem 1994-ben tűnt föl, hogy évek óta nem járt Pesten, mert ekkor rendezte meg Keserű Kati az Ernst Múzeumban a 80-as évek kortárs magyar művészetét bemutató kiállítást. Tekintve, hogy a 80-as évek nagyobbik részét én is aktívan dolgoztam végig, izgalmas kérdésnek tartottam, mit fog bemutatni mindebből az Ernst Múzeum, illetve az általuk készített katalógus? Nem mondom, hogy csalódást okozott a bemutató, elsőre inkább furcsa volt, s nem tudtam volna azonnal megmondani, miért. Le kellett ülnöm, hogy papírra vetve próbáljam rendezni gondolataimat, amit végül a Balkonban publikáltam. Akkor még nem volt internet, de azért igyekeztem a lehető legpontosabban előkeresni a vonatkozó adatokat, mint például, hogy mely résztvevőnek egész pontosan hány egyéni, és csoportos kiállítása volt a 80-as években, melyik mű mikor, és hol volt kiállítva, és hasonlókat. Rég nem olvastam már e cikket, de a magam számára annyiban hasznosnak bizonyult, hogy néhány problémát tudatosított bennem. És az egyik épp ez volt: ha Kirsten annyi időt töltött a 80-as években Budapesten, és ezalatt nemcsak megtanult magyarul, de kiállításai voltak, akciókban vett részt, performanszokat mutatott be, méghozzá e műfajok legjelesebb hazai képviselőivel, amelyek szemmel láthatóan hatottak a közönségre, és visszahatottak a bennük résztvevő kollégák gondolkodására, akkor hogy történhet meg az, hogy ő nem szerepel az Ernst Múzeum 80-as éveket áttekintő anyagában? A probléma nyilván abban rejlik, ami a finom különbség aközött, ha azt mondjuk a 80-as évek magyar-, vagy azt, a 80-as évek magyarországi képzőművészete. Előbbibe Kirsten nyilván nem tartozik bele, míg vele szemben azok a honfitársaink, akik disszidáltak, s ennél fogva a 80-as években nem itthon dolgoztak, hanem csak alkalmilag járnak haza, mutatnak be kiállításokat, ők igen. Ez is fontos, mert új fejleménye volt a 80-as éveknek, viszont ezzel együtt az is, hogy egyre több külföldi kolléga érkezett Budapestre, s kezdett velünk dolgozni. Művészek, kurátorok egyaránt, így Kirstent követően Mészöly Suzi, Diana Kingsley, Monika Wucher, Christoph Rauch, hogy Eikéről - aki le is telepedett Budapesten - már ne is beszéljek. Számomra elképzelhetetlen lenne a rendszerváltás éveinek művészetét, vagy az azt követő évtizedeket bemutatni nélkülük.

Ígyhát nagyon örültem, mikor 2003-ban Vető János Színezett régi levegő című kiállításának megnyitására Kirstent kérte meg, s aztán még inkább, mikor 2010-ben a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Hotel Pro Forma társulata Budapesten is bemutatta Kirsten Operation: Orfeo című vizuális operáját a Nemzeti Színházban. Az persze továbbra is kérdés maradt, hogy e 93-ban készített darab budapesti bemutatására miért kellett 17 évig várnunk? Másképp fogalmazva, miért szakadt meg a kapcsolat Kirsten és köztünk épp abban az évtizedben, amikor ő sikeressé, és elismertté kezdett válni? Azt hiszem az ilyesféle problémák akkor válhatnak érzékelhetővé, ha alkalomadtán olyasmiken kezdünk gondolkodni, vajon mitől lehetne más a pesti LuMu gyűjteménye, mint a bécsié? Alapjáratban persze valószínűleg főleg attól, hogy a bécsieknek feltehetően több pénz áll a rendelkezésükre gyűjteményezésre. De épp egy ilyen helyzet az, ahol fölértékelődhetnek a szakmai kapcsolatok, és az, hogy bizonyos művészek jobban kötődnek a pesti-, mint a bécsi szcénához. Ennél fogva elemi szakmai érdeknek kellene tartanunk, hogy e kapcsolatok ne szakadjanak meg, s éppúgy képesek legyenek fejlődni, mint a hazai művészek pályái, akik esetében azt tartjuk normálisnak, hogy egyre nagyobb intézményekben kapnak bemutatkozási lehetőségeket, ennek megfelelően foglalkozik műveikkel egyre nagyobb terjedelemben a szaksajtó, kerülnek be műveik közgyűjteményeinkbe.

Kirsten társulata, a Hotel Pro Forma néhány hete ismét látható volt a Nemzeti Színházban, ezúttal egy tavaly bemutatott darbjukkal, a War Sum Up-pal (amit talán úgy fordíthatnánk, Jegyzet a háború-ról)

2011. november 8., kedd

Hejettes Szomjazók: Gazdálkodj okosan!

a Gazdálkodj okosan Hejettes Szomjazók féle változata egy eredetileg 1989-ben, a Kék acél című kiállításon bemutatott mű, amit most a Kék kiállításokat rekonstruáló Nehéz Ipar című kiállítás keretében a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) mutatott be újra:
HEJETTES SZOMLYAZÓK: GAZDÁLKODJ OKOSAN (1989) by ligetgallery

a Gazdálkodj okosan esetében történetesen én voltam az egyik ötletgazda, talán mert a mi srácaink tartottak ott akkoriban, h elkezdtek ismerkedni a különböző társasjátékokkal, köztük ezzel is
a csoportos alkotás egyik jellemzője, h minden mű esetén más és más az ötletgazda, és ennek, illetve a csoport dinamikájának megfelelően nem mindig mindenki ugyanazzal a lelkesedéssel húzza a szekeret, miközben nyilvánvalóan nem valósulhatna meg oan ötlet, ami vmilyen szinten nem nyeri el mindenki tetszését

mondanom se kell, felnőtt fejjel nézve e játékra, azonnal kiszúrja az ember ennek a játéknak az olyan abszurd vonásait, h például itt tkp. egy szoba-konyhás lakásra hajt az ember :DDD
vagy pl., h a siker, az előmenetel szempontjából e játék mennyivel többet bíz a szerencsére, mint a tudásra, v bármiféle gondolkodási, kombinációs, egyéb képességre
miközben az már önmagaban is érdekes, h a játékmezők összessége milyen képet rajzol fel arról a társadalomról, amiben 1966-1989 között éltünk?
a játék eredeti verziója 1966-ban jelent meg, s maga is azt sugallja, h mi már egy korai fogyasztói társadalomban éltünk, ahol igen nagy szerepe van az oan fogyasztási cikkek megszerzésének, mint a rádió, a mosó-, és varrógép, a porszívó (a televízió, a lemezjátszó, a táska-, majd zsebrádió, magnó, a személygépkocsi, a centrifuga, mint fogyasztói cél - e játék szerint - csak 1966 után válik általánossá), miközben szabadidőnket moziban, színházban, múzeumban, állatkertben, cukrászdában, étterembe járással töltjük, nyáron pedig belföldi nyaralással, ami egyfelől költséges, de a Gazdálkodj okosan logikaja szerint már csak azért is elkerülendő, mert ilyenkor kimaradsz a dobásból:
a kettős szankcionálás nyilvánvalóan azt sugallja, h nyaralni menni nem teljesen tisztességes dolog, és így pl. súlyosabban büntetett léhaság, mintha az italboltban költesz el annyi pénzt (400 Ft-ot), amennyiből a Balatonon is nyaralhatnál

a játékmezők sorrendjén, azok tartalmán épp ezért semmit sem változtattunk, csupán 'más stílusban' előadva mutattuk be őket:

ezt a 'más stilust' nyugodtan nevezhetjuk infantilisnek, itt-ott gügyének, retardáltnak, máshol pimasznak, nyeglének, cinikusnak, v olyasminek, mint amilyenek a wc firkák
a játékmezőket túlnyomó többségükben nem mi, a H.Sz. tagjai festettük, hanem egy művészetkedvelő szabadiskolásoknak rendezett nyári tábor növendékei (Szirtes János, és fe Lugossy Laca szentendrei szabadiskolájának 1989-es növendékei)
ők tehát a saját élményeiket, invencióikat tették bele e képekbe, méghozzá úgy, h ők maguk választhatták ki, melyik mezőt kívánják megfesteni
amelyikre nem akadt jelentkező, azokat csináltuk meg mi magunk, illetve a végén az összes képen átmentünk, és ahol úgy éreztük, h szükséges, ott belejavítgattunk, feliratoztunk, mert az fontos volt számunkra, h az egyes mezők tartalma egyértelműen azonositható maradjon a tleges játékmezőkön látható dolgokkal

a bankjegyeket, és a főnyeremény táblát én rajzoltam meg tussal, utóbbit Gránit festette meg, méghozzá olyan ládafedelekre, amelyeket szállitáskor használnak, s amelyek oldalából ennél fogva 5-10 cm-ként jókora szögek állnak ki
a nyereménytábla fölött látható hiányos felirat (GAZ AL O SA ) lomtalanitásból összeszedett aluminium betűkből áll - a ládafedők, s e betűk is Andi szerzeményei -, ami az annak idején megannyi helyen látott, hiányos neonfeliratokra utal

a dobókocka nem más, mint egy valódi utcakő, egy korabeli nylonszatyorban elhelyezve

e műben használt számos utalás a mai, bő két évtizeddel későbbi nézők egy része számára talán már nem nyilvánvaló, hisz a 80-as években született, ill. a rendszerváltás után szocializálódott nemzedékek (akiknek az általános-, és középiskolában nem tanítottak munkásmozgalom történetet, ill. a szocialista realizmust) nem találkozhattak az oasféle szövegekkel, h pl. az utcakő a proletariátus fegyvere, ahogy azt a százas bankjegyen olvasható feliratot se biztos, h pontosan tudják értelmezni, miszerint 100 forint az 50 öS-nek - azaz 50 osztrák schillingnek - a fele: részben mert jó ideje Ausztriában is az Euro a hivatalos fizetési eszköz, nem beszélve a magyar nótáról, miszerint 100 forintnak 50 a fele

végül, de nem utsó sorban, e kis videó zeneanyagául a Golden Palominos 1983-as lemezének egyik felvételét használtam (ének és szöveg Arto Linsday, gitár Fred Frith), ami akkoriban (is) az egyik kedvencem volt, s elég sokat elárul a G.O. érzelmi hátteréről

2011. október 14., péntek

5 kiadatlan Bizottság szám

Bizottság trilógiám öt, lemezeken mindmáig kiadatlan felvételből áll:
az 1985 végén Szegeden felvett koncert hanganyagából, s az én 1986 kora nyarán,
Szentendrén fotózott képeimből, illetve e számok fe Laca által korrekturázott szövegeiből
a koncert teljes zeneanyaga letölthető innen:
http://alter-malter.net1zen.com/?p=1351
megjegyzésként annyit, a szegedi koncert szövegei - a műfaj improvizációs jellegéből adódóan - részben eltérnek e számok neten kanonizált szövegeitől (meglehet a neten 5-ből mindössze 2 szám szövege érhető el)
a fotók és a hanganyag kapcsolatáról: 85 vége Szeged, s az utsó koncert 86 kora nyara Szentendrén, ez ugyanazon turné eleje és vége (Kokó - Szabóné Kukta Erzsébet - részvétele nélkül)
a számok, elhangzásuk sorrendjében:

Jó reggelt halott:
http://www.youtube.com/watch?v=9DQIUfDEYRM
Büfé / Máriabenzin:
http://www.youtube.com/watch?v=zoNbrX3lMjg
Barkácskutya / Korrupt vagyok és hazudós:
http://www.youtube.com/watch?v=3w5nq-fU6fM

vagy playlisten (egyben az egész):

2011. szeptember 23., péntek

wanted: Bizottság

Bizottság plakát a Moszkva téren, 1983.

azt hiszem a Műcsarnok kiállításának Bizottság képe épp attól lett elnagyolt, ld.
http://kultura.hu/main.php?folderID=1174&ctag=articlelist&iid=1&articleID=316929
http://index.hu/kultur/2011/09/10/bevezetes_a_kettos_beszed_muveszetebe/
http://www.es.hu/melyi_jozsef;ha_megallna_a_gyaszmenet;2011-09-07.html
http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=24526
http://www.revizoronline.com/hu/cikk/3587/sirba-visztek-a-bizottsag-a-mucsarnokba-megy/
h nem az új hullám kontextusában próbálta meg elhelyezni a Bizottságot, hanem abba a rendszer identifikáló mitológiába, ami az elmúlt két évtizedben alakult ki a 80-as évekről a köztudatban

ha magát a kiállítást nézem, első ránézésre úgy tűnik rendben van, mert bár nincs ott minden, számos fontos mű, és dokumentum megjelenik
http://www.youtube.com/watch?v=lChu-wUPqYM
az számomra elvileg szimpatikus lenne, h ne terheljük meg a nézőt minden művel, és minden dokumentummal, hanem csak a legfontosabbakkal

első ránézésre az a névsor se rossz, amellyel a korabeli művészetet szeretnék bemutatni, s ezzel megteremteni a kontextust a Bizottság számára, csak épp a kiválasztott művek erre nem igazán alkalmasak
méghozzá azért nem, mert itt nem egyszerűen a korabeli új hullámos alkotóktól kellett volna jelzés szerűen 1-2 művet bemutatni, hanem - ha mégoly vázlatosan is - magát az új hullámot, tehát pl. azt, h az új hullám, ami egyszerre jelent meg a zenében (Bizottság, Balaton, Európa Kiadó, URH, Spenót, Trabant stb), a képzőművészetben (a Bizottság képzőművész tagjain, feLugossyn, ef Zámbón, Wahorn Andráson túl, Böröcz-Révész, Szirtes János, El Kazovszkij, Nyári István, Vető-Zuzu; a fotósok közül Flesch Bálint, Szilágyi Lenke, Fákó Árpád stb), a filmben (Bódy, Hámos, Xantus, Szirtes András, Gazsi Zoltán, Horváth Putyi, Antal Juszuf), az építészetben (Bachman-Rajk), a divatban (Király Tamás), az irodalomban (Fölöspéldány, R.M.Rilke Társaság, Örley kör), a képzőművészeten belül is egy annak minden műfajában megnyilvánuló jelenség volt: nem csak festészet, nem csak grafika, azaz nem csak táblakép, ahogy a Műcs. válogatása sugallja, és amit aztán úgy is visz tovább - onnantól kezdve hibásan -, h ezt követően a Bizottság képzőművész tagjaitól is végig táblaképeket mutat, mintha akciókat, installációkat, objekteket csak valamikor jóval a Bizottság korszak lezárása után, tkp. csak a legutóbbi időkben kezdtek volna el csinálni. Ezzel szemben itt pl. be lehetett volna mutatni fe Lugossy FINOM, v TALAJ felíratú tábláit, a hozzájuk tartozó, körbevágott sertés festményekkel, ahogy Vető-Zuzutól, Kazovszkijtól, Böröcz-Révésztől, Szirtestől és a többi művésztől is lehetett volna oan műveket választani, amelyek fontosak voltak a korabeli új hullám szempontjából, s ráadásul úgy, hogy azokkal megpróbálják felidézni az új hullám jellegzetes műfajait, műtípusait
akkor ezeket pl. már nem is kellett volna elkülöníteni külön termekben a Bizottság képzőművész tagjainak műveitől, hanem végig lehetett volna vinni, és korszakolni, h ez az egész honnan indult, hol volt a csúcspontja, melyek voltak legfontosabb művei, kiállításai, eseményei, és mikor, miként ért véget?

a kezdet, különösen, ha a Bizottságot állítjuk fókuszba, 1980 augusztusa (a Bizottság augusztus 23-án debütált a Fekete Bárányok koncerten)
más kérdés, h itt azért talán érdemes lett volna utalni Baksa-Soós-ra, Spions-ra
ha viszont 1980-tól indítunk, akkor fontos lett volna megemlíteni Hajas halálát (1980. július 27.), és az 1979 januárjától forgatni kezdett Bódy filmet, a Psyché-t

előbbit azért, mert Hajas halálának egyik következménye az ugyancsak új hullámos zenekar, a Trabant megalakulása, és abban az ugyancsak jelentős új hullámos képzőművész, Vető János részvétele, aki addig Hajas Tiborral dolgozott, és aki a Trabant tagjaként (annak egyik legfontosabb szövegírójaként), s Méhes Lóránt partnereként meg a Vető-Zuzu képzőművész páros társalkotója lesz: mindkét formáció meghatározó az új hullám szempontjából
http://www.ligetgaleria.c3.hu/119.html
http://www.inaplo.hu/or/199921/04_veto.html
sőt, Vető Hajas partnereként, és Hajassal párhuzamosan készített saját képeit nézve azt is mondhatnánk, az ő életművében itt fordul át egy korábbi korszak a par excellence új hullámos látásmódba

a változás elementáris, a korábbi komor, fekete-fehér fotók kiszínesednek, könnyeddé, viccesekké, felszabadultakká válnak. A változás nagyon látványos, bár én ezzel együtt se vagyok biztos benne, h Hajas utolsó korszakát (1978-tól, vagy esetleg már 1976-tól) nem kellene-e az új hullámhoz kapcsolnunk? Ehhez nyilván meg kellene néznünk a külföldi referenciákat, tisztázni a punk, és az uj hullám egymáshoz való viszonyát, ahol a Spions is illeszthető lenne e gondolatmenetbe. Az azonban kétségtelen, bárhova is soroljuk Hajas utsó alkotói korszakát, és a Spions működését, mindkettő meghatározó az új hullám szempontjából!

a Trabant megalakulásával párhuzamos történet a Balaton, az URH, a Kontroll Csoport létrejötte (1980 augusztus-szeptember), majd az Európa Kiadó
és képzőművész tagjai (is) vannak a Bp. Szerviz, az Art Deco, a Hús, a 2. Műsor együtteseknek is, h a Szirtes-Vető féle Hymnus-t, a Vető féle Apropófilmfotó Rajzfilmkocka zenekart ne is említsem, Bernáth Y Matuska Silver Band-jét, miközben Szkárosi együttese, a Konnektor is ide sorolható.
http://www.artpool.hu/muzik/magtraba.html

a Psychét meg azért, mert asszem az már ugyancsak új hullámos film, benne a látványtervező Bachman Gáborral, Hajas, és Erdély performanszaival stb,
s aztán hozzá kell tennünk mindehhez az ugyancsak Bódy által, 1980-ban indított videó-folyóiratot, az Infermentalt
http://www.infermental.de/
ennek 3. számában, 1983-ban már ott a Bizottság, s mellette Vető-Zuzu, Víg Miska, Erdély, Szirtes, Baksa-Soós, Xertox stb.

szemben az 1984-ben a Kossuth Klubban rögzített pódium beszélgetés bizonyos állításaival
http://www.artpool.hu/Al/al07/Ujhullam.html
sztem a new wave csupán látszólag tolta félre (tette zárójelbe) a 70-es évek progresszív mozgalmait, amikor visszanyúlt az 50-60-as évekhez, mert közben naon is tisztában volt a 70-es évek fejleményeivel
így mikor a new wave - de tkp. már a punk is - visszanyúl a zene területén az addigra mély megvetés tárgyát képező 2-3 perces slágerekhez, v a képzőművészeten belül a 70-es években ugyancsak megtagadott festészethez, akkor pont az a vicc benne, h azok szabályait újra és újra fölrúgja: dekonstrukció lesz belőle, s ráadásul pont az 50-60-as évek világlátásának, eszményeinek (ha tetszik jövőképének, ideáljainak), a modernitásba, a tudományos-technológiai, műszaki fejlődésbe, a háború után kialakult fogyasztói társadalom világmegváltó voltába vetett hit lebontása
a szocializmust azért nem írom, mert abban akkor sztem már senki se hitt (se abban, h reformálható, se abban, h nálunk egyáltalán szocializmus van, bár akkor még kevesen használták felénk azon fogalmakat, h államkapitalizmus, pártállami diktatúra, noha a politikai szamizdatokkal - s talán ez is új hullámos jelenség -, az is hamar megjelenik)

itt most érdemes pontosítanunk: a 60-70-es években Nyugaton sokan azt gondolták, h véget ért a festészet története, hisz már mindent megcsináltak, s minden megtörtént benne, ami egyáltalán lehetséges
ennek megfelelően, és az olyan új műfajok megjelenésével, mint a happening, az akció, az enviroment stb, ill. az olyan új irányzatok terjedésével, mint a fluxus, a koncept art, land art stb, amelyek igen erőteljesen ki szerették volna terjeszteni a művészetet a kiállítótermeken kívülre, v egyenesen nevetségesnek, idejétmúltnak, és felszámolandónak tartották a műtermi-, és a galériaművészetet, ezek mögött természetesen háttérbe szorult, és megvetés tárgyává vált a festészet, illetve a táblaképkészítés
Magyarországon, és a Szovjet Blokkban, ahol a második világháború után az un. szocialista realizmus ideológiáját állították szembe a nyugati absztrakt festészettel, ill. a modernizmus mindenféle korábbi, és korabeli irányzataival, melynek következtében ez utóbbiak nem kerülhettek bemutatásra a 60-as évek végéig, ill. 70-es évek közepéig (bár ez országonként is változó, h mikor, hol mit, mennyire tiltottak), a festészet eme leértékelődéséről még értelmiségi, és művész körökben is kevesen tudtak, és még kevesebben voltak, akik ennek tudatában dolgoztak: az ő pozíciójuk marginális és elszigetelt volt, műveik elvétve kerülhettek bemutatásra szélesebb nyilvánosság előtt
az új hullámmal azonban egy olyan ifjabb művésznemzedék jelent meg, melynek képviselői jórészt a neoavantgard alkotók tanítványai voltak (Vető Szentjóbyt, Baksa Soóst, Hajast tartotta mesterének, az Indigó csoportot Erdély Miklós hozta létre, s a csoport tagjait - köztük Szirtes Jánost, Böröcz-Révészt, Sugár Jánost - Erdély tanítványainak tekinthetjük), így az ő számukra világos volt - ami a szélesebb hazai közönség számára nem -, h mikor a festészet műfajához nyúlnak, akkor az már egy a festészet történetének lezáródása utáni festészet

viszont ezzel összefüggésben (is) naon érdekes, h az új hullám világképében miként jelenik meg a centrum-periféria kérdése?

vegyük csak az elnevezéseket: ha félretesszük az oan együttes neveket, mint az Illés, Bergendy, Tolcsvay, ahol a zenekarvezető neve lett a banda névadója,
azt látjuk, h a zenekarok neveinek túlnyomó többsége a 60-70-es években csupa oan szó, ami a magyarban is használatos, de éppúgy a legtöbb idegen-, ill. világnyelvekben is: Metró, Omega, Atlas, Syrius, Lokomotív GT, Piramis, Solaris, Gemini, Generál, Hobo, P. Mobil stb, amiben kben sztem elég szépen megjelenik a 60-as évek jövőképe, részben az űrhajózásra, ill. az utazásra, sebességre tett utalásokkal
az új hullám zenekarainak viszont tendenciózusan magyar nevük van - Vágtázó Halottkémek, Balaton, URH (Ultra Rövid Hullám, avagy Ultra Rock Hírügynökség) -, v oan helyi 'márkákra', helyi jelenségekre, fogalmakra utalnak, mint a Bizottság (Központi Bizottság), Trabant, Spenót, Európa Kiadó, Kontroll

nem mellesleg a centrum-periféria problematika során külön izgalmas kérdés a Bizottság öntudatosan nem pesti, szentendrei (pomázi) pozíciója

az új hullám képzőművészete visszanyúl a hagyományos műfajokhoz - festészet, grafika, szobrászat -, de mintha csak azért tenné ezt, h lerombolja ezek konvencióit, addig tabuként tisztelt törvényszerűségeit, így pl: h a festmény nem lehet felirat (ill. a táblaképen nem lehet szöveg), a táblaképnek négyszögletűnek kell lennie, a vásznat vakkeretre kell feszíteni, s nem lebeghet úgy, mint egy zászló (ld. Vető-Zuzu zászlóit!), a festménybe/re nem lehet rajzolni, nem lehet plasztikus, a festménybe nem lehet tárgyakat, pláne világító eszközöket - ledeket, neoncsövet - applikálni miközben ugyanez az assamblage-jelleg (feLaca, Bukta, Kazovszkij, Nyári), feliratozás, belefestés, belerajzolás, beleragasztás (képi idézetek, kisajátítás) megjelenik minden más, az új hullám által használt műfajban (grafika, fotó), de még az akció, és performansz műfajaiban is
h csak néhány emlékezetesebb képfeliratot idézzek, amelyek közül most a Műcsarnok Bizottság kiállításán talán egyedül csak Wahorn András, A miniszter Mercedese elhalad az 1124-es számú italbolt előtt című/feliratú munkája szerepel, ugyancsak Wahorn képfelirata volt, h
Rosszindulatú állatok nincsenek!
Kint sötét van, de bent a művész dolgozik
v Vető-Zuzu egyik képén:
Kommunizmust, de most rögtön!
Nyári István egyik 1984 körül készített nagy méretű, fekete festményén, óriási fekete, domború betűkkel pedig egyetlen szó:
DEPRESSZIÓ

nem mellesleg sztem közkeletű tévedés keverni az új hullámot az új festészettel, ami még akkor is mellélövés, ha Hegyi-Néray időnként megpróbálta integrálni a maga overground kiállításaiba az új hullámos alkotókat is

vszleg külön figyelmet érdemelt volna, miként újítja meg Wahorn András (Bizottság), Bp.Szabó Gyuri (Bp. Szervíz), Giorgio Soós György (Art Deco), Fákó Árpád (Hús) a plakát, a koncert-, és kiállításplakát műfaját: a Műcsarnok kiállításán ezzel összefüggésben is az a helyzet, h ugyan számos korabeli plakát látható, s nem csak Wahorn munkái, mégse jön le, mitől volt ez új, más, mint a korábbi korszakok plakátművészete?

v.szleg külön tanulmányt érdemelne, mennyiben mások az új hullámos zenekarok szövegei, mint az Illés (Bródy), ill. Cseh Tamás (Bereményi) daloké?
ha csak a Bizottság szövegeit veszem:
korrupt vagyok és hazudós, magyar anya szült engemet, megkeresem a kenyeremet; (ami már a Fekete Bárányok, debütáló koncerten is elhangzott, és persze sose került lemezre)
szükségállapot, kínos állapot, kínzó állapot (a lengyelországi szükségállapot, a Jaruzelszki féle katonai diktatúra bevezetésére - 1981. dec. 13. - utalva);
arcképrezsim (jól jár aki, így néz ki);
a békásmegyeri rabszolgatelepen lakom (a tévé be van kapcsolva, azt nézi minden rabszolga);
vagy a Trabanttól/Balatontól a
csehszlovák vagyok, de délen élek, ezt a környéket itt hagyom hamar (benne az Illés együttes Igen című számából vett zenei idézettel: ki mihez hű? mihez hűtlen? s egyáltalán a 80-as években miért nyúlnak vissza a 60-as évekhez? mit, és miért idéznek föl abból?)
ez mind oan felütés, ami azelőtt elképzelhetetlen lett volna

az új hullámról szólva külön is alá kell húznunk, h az új hullámos képzőművészek túlnyomó többsége több műfajban is dolgozott - zene, képzőművészet, film -, és a klasszikus, v hagyományos képzőművészeti műfajokkal párhuzamosan az oan új területeken is, mint az akció, a performansz, az installáció, v az egyedi készítésű művész könyv

további kérdés, miként tagolható a Bizottság pályafutása? Tagolható e egyáltalán az új hullám kontextusán kívül?
a Kalandra fel! 1983-ban jelenik meg, s ekkor kerül bemutatásra Bódy Gábor filmje A kutya éji dala (benne a Bizottsággal, VHK-val)
a Jégkrémbalett 1984-ben, az azonos című, a Bizottság tagjai által készített Bizottság filmmel (BBS)
1986-ban az Amor Guru egy holland, független lemezkiadónál (ez tkp. már csak egy válogatás a két magyar kiadású lemezről)
(Laca 82-ben, Öcsi 85-ben, András 88-ban 'öregszik ki' a Fiatal Képzőművészek Stúdiójából), miközben a banda nem 1985-ben oszlik föl - ahogy a Wikipédia állítja -, hanem 1986 nyarán adja utsó koncertjét

1986 nagyjából az új hullám vége (Bódy 85-ben, Erdély 86-ban hal meg, Böröcz 86-tól él New Yorkban)

végül, de nem utsó sorban a nagy kérdés: tekinthetjük-e az új hullámot paradigmaváltásnak az 50-60-70-es évek progresszív irányzataihoz képest?
jelentett-e változást az új hullám pl. a nőművészet szempontjából? Számos együttes dolgozott női énekesekkel (Bizottság, Trabant, Spenót, Kontroll Csoport). Méhes Marietta, Bárdos Deák Ági, Szabóné Kutkta Erzsébet, azaz Kokó neve pillanatokon belül fogalommá vált

a Tilos Rádió Alkotás útja című műsorában Szőnyei Tamással, Sugár Jánossal, és Byronnal szeptember 29-én beszélgettünk e témáról
az adás hananyagához klikk ide (a nyolcadik perctől kezdődik):
http://tilos.hu/archivum/playlist.php?files=2011/09/29/tilosradio-20110929-2100.mp3;2011/09/29/tilosradio-20110929-2130.mp3;.m3u

Bizottság koncertfelvételek letölthetők innen:
http://alter-malter.net1zen.com/?p=1666
http://alter-malter.net1zen.com/?p=1351
poszt Bizottság felvételek:
http://alter-malter.net1zen.com/?p=1452
http://alter-malter.net1zen.com/?p=1395
továbbá:
http://alter-malter.net1zen.com/?s=bizotts%C3%A1g

2011. augusztus 15., hétfő

Elek Is / Kada (1944-2011)

2011. július 10., vasárnap

VT HÍRADÓ / crosstalk 2011

rendszeresen fotózni srácaink születése után, illetve az általam vezetett galéria indulásakor kezdtem. Galériásként az ember lelkesen dokumentál: fontosabb rendezvényeinkről, projektjeinkről nem csak fotókat csináltam, de 2-3 példányos fotó-, és/vagy fénymásolt könyveket/füzeteket is:
https://picasaweb.google.com/leee.lozzz/My80s

ennek az lett a vége, h egyre több fotó, s utóbb videókazetta kezdett összegyűlni lakásunkban, meghívók, plakátok remitendái, melyekkel együtt élni, minél több gyűlt össze, annál nehezebb lett. A rendszerváltás pillanatában úgy nézett ki, naobb érdeklődés irányulhat mindarra, amivel foglalkozunk: rendszeresen hívtak bennünket a tévébe, jöttek ki stábok a galériába, s úgy nézett ki, kisebb-naobb kötetekben is ki fogjuk tudni adni a munkánkkal kapcsolatos képeket, szövegeket. A 90-es évek sodik felére azonban az derült ki, h ez csak átmenet volt. 93/94-ben csináltuk a hamburgi epigon-kiállítást: készíteni tudtunk hozzá egy a/5-ös formátumú pici katalógust, ahol bélyegnagyságban reprodukálni tudtuk a bemutatott művek egy részét (fekete-fehérben), s mellettük publikálhattunk néhány katalógus esszét. A megnyitón, ill. a kiállításon fölvett videókból a BBS-ben állítottam össze egy 32 perces tudósítást, amit egyetlen egyszer sikerült nyilvánosan levetíteni, a BBS Toldi Stúdió Mozijának kistermében. 95, 96-ban még mindig készítettünk kisebb könyv méretű kiadványokat, katalógusokat 500-700 pld-ban, melyekből minimális mennyiség került kereskedelmi forgalomba, az összes többi hazai, és külföldi kollegák, archívumok, könyvtárak, gyűjtemények kollekcióiba került.

továbbra is gyűltek az anyagok, amiben a 90-es évek első felétől mindössze annyi változás történt, h onnantól számítógépemen is gyűlni kezdtek a különböző kép-, és szövegfájlok. 2000 környékén már annyi volt, h biztonságosabbnak tűnt mindezt föltolni a netre, mint itthon rakosgatni különböző floppy disc-eken, amelyek - mint kiderült -, elég érzékenyek, hamar tönkremennek.

a Liget Galéria honlapját html rendszerben kezdtem fölépíteni úgy, h eleinte kizárólag szövegekkel dolgoztam, listákkal, leírásokkal, és csak mikor ezzel elkészültem, akkor kezdtem föltölteni hozzájuk képeket is. Akkor úgy gondoltam, nincs értelme reprókat, kiállítási enteriöröket föltenni, ha nem tudok melléjük leírásokat adni, legyen az akár az adott kiállítás megnyitóján elhangzott elmélkedés, vagy a művésszel készített beszélgetés, az adott bemutatóról megjelent recenzió, esszé stb. Mai formáját galériánk honlapja 2002 körül érte el: ez gyakorlatilag egy digitális archívum. Alapja az 1983 májusa óta bemutatott közel négyszáz kiállításunk listája. Mindazon kiállítások, melyekről rendelkezésünkre állnak szöveges-képes dokumentumok, külön html oldalakat kaptak, ami e lista adott címsorára klikkelve nyílik meg.
kiállításaink 85-90%-ról lehet kint jelenleg részletesebb infó, szval mindent összevetve ez egy elég terjedelmes archívummá vált, ahol szinte minden megtalálható, amit galériánk működéséről én magam tudok: külföldön rendezett bemutatóink bevezetői, katalógusesszéi, interjúk, illetve a liget café oldalon oan infók is, amelyek nem közvetlenül kapcsolódnak munkánkhoz:
http://www.ligetgaleria.c3.hu/

első digitális kamerámat 2005-ben vettem, s onnantól kezdtem el fotó-, majd videóblogozni. Fotóblogjaim esetében nem a dokumentálás volt a célom, hanem a képekkel, illetve a hozzájuk csatolt hivatkozásokkal történő kommunikáció, miközben mindennek melléktermékeként ezek naon rendes kis fotódokumentációknak is bizonyulnak. Példaként mutatnám a 1day1photo című projektünkról készített fotónaplómat:
https://picasaweb.google.com/leee.lozzz/1day1photoDiaryBUD2008

a dokumentálás, és a blogozás között azt hiszem az a különbség, h nekem, mint bloggernek naprakésznek kell lennem, azonnal meg kell osztanom az épp aktuális információt, másfelől pedig - s szemben a sajtófotósokkal, a hivatásos dokumentátorokkal -, én nem bújhatok el a képeim, s az általam használt publikációs felület mögé: ha egy sajtófotóról visszaolvasható, bármi infó arról, aki azt fényképezte - belóg a keze, látszik a lába, az árnyéka, netán kiderül, h a képein látható személyek közül kiket tart szimpatikusnak, kiket nem -, az az ő műfajában selejtnek számít. Úgy vettem észre, a blogoknál épp ellenkezőleg: egy blog hallatlan unalmassá válik, ha nem derül ki belőle, mi az illető érdeklődési területe, s egyáltalán milyen maga a blogger, mert az ő digitális naplóját a bejegyzései közötti koherencia, saját személyisége hitelesíti. Hogy mennyit, ill. hogyan mutat meg személyiségéből az naon különböző lehet: előfordulhat, h vkinek a blogja mélyen betekintést enged a privát-, v akár az intim szférájába is.

amiket én csináltam, azokról számomra is menet közben derült ki, h kulturális blogok: mikor elkezdtem, nem volt előzetes elképzelésem róla, milyen képeket szeretnék megosztani, mindössze azt érzékeltem, h a kezemben lévő digit kamera más, mint az analóg, de aztán naon hamar rá kellett jönnöm, h én ezzel is, azzal is, leginkább portrékat szeretek készíteni, és sokkal kevésbé városfotókat, tájképeket. Minthogy azonban a blog epikus műfaj, e portrék nem a szó klasszikus értelmében vett portrék, hanem olyanok, amelyek többé-kevésbé körülírják az adott környezetet, kontextust is, egy kiállításmegnyitó esetén nem csak a művészt, a közönségét, de magukat a műveket is, netán azt a folyamatot, ahogy a kiállítás fölépült. Ugyancsak menet közben jöttem rá, mekkora hírértéke van annak, ha a 2-3 nap múlva nyíló kiállításunk fölépülésének fázisairól teszek föl a netre képeket. Egyesek félteni is kezdtek attól, ha már napokkal a megnyitó előtt bemutatok részleteket a megnyitás előtt álló kiállításról, kevesebben fognak eljönni. Nem lehetett előre tudni, de hosszabb távon inkább az ellenkezője történt, miközben vszleg lehettek oanok is, akik az adott fotókat látva dönthették el, ez őket nem érdekli. Más esetekben a képek, s a mellettük szereplő hivatkozások érdeklődést generáltak. Ami a galéria látogatottsági adatait illeti, azok nem csökkentek, és talán kiegyenlítettebbé váltak.

a videó később jött, h mikortól, és miért, az benne van alábbi, 10 perces videómban, amit a Crosstalk 2011 felkérésére készítettem:

az elmúlt években készített közel 200 videómról nem könnyű 10 percben áttekintést adni, hisz vannak köztük 30-40, meg 2-5-10 perces darabok is, de ezek is kulturális videók, s többé-kevésbé ugyanaz érvényes rájuk, amit fotóblogjaimról írtam. Itt is fontos számomra, h e filmek, bármilyen hosszúak is, lehetőleg 24 órán belül kikerüljenek a netre, mert ami tegnap este történt, az még a jelenhez tartozik, s jóval naobb a hírértéke, mint annak, ami fél éve, éve, esetleg évekkel, évtizedekkel ezelőtt. Most, h az utóbbi hónapokban archív videóanyagainkat is bedigitalizáltuk, melyeket ugyanoan metodikával próbálok megszerkeszteni, mint aktuális anyagainkat, teljesen egyértelmű, h az esetek többségében ezeknek jóval szerényebb a nézettségük, mint a friss dolgoknak. Kivételek itt is előfordulnak, de ritkábban.

műfajukat tekintve ezek a filmek is portrék, esetleg kettős portrék, csoportképek, melyeken az illető, ill. az illetők beszélnek, beszélgetnek. S mivel többnyire kortárs művészetről, kortárs kultúráról van szó, ezek oan tudósítások, melyekről nem kerülnek be anyagok se a közszolgálati-, se a kereskedelmi csatornák programjaiba, méghozzá feltehetőleg abból a megfontolásból, h ezen ügyeknek naon minimális a közönségük. Kár, h nem teszik hozzá: nálunk. Mert akkor látszana, h ez mégiscsak probléma: ha ugyanis egy országnak nincs kortárs kultúrája, vagy csak nem nagyon kiterjedt városi közegekben, az annyit jelent, h az adott ország polgárai nem élnek a jelenben, nem kortársai annak a világnak, amiben élnek. Márpedig, ha vki nincs jelen, az az aktuális problémákat sem érzékeli: hogy is lenne hát képes hozzászólni e témákhoz, pláne megoldani őket? Más szóval a civil szféra társadalmi aktivitása többé-kevésbé u.oan maradt, mint a rendszerváltást megelőző években, s úgy tűnik se a politika, se a média nem érti, h ez alapvetően kulturális kérdés. A kultúrát korábban politikusok próbálták meg irányítani, manapság - miközben az ő ambícióik se múltak el teljesen - gazdasági szereplők is megjelentek, akik e területen üzleti, befektetési lehetőségeket látnak. Ez önmagában nem lenne probléma, ha mértékkel, intelligenciával, közép-, és hosszútávú stratégiával is rendelkeznének. Ilyen értelemben az, amit ma csinálok, csak látszólag áll távol attól, amikor a 80-as évek közepén a Hejettes Szomlyazók Világnézettségi Magazinjának számait gyártottuk. Az paródia volt, folyamatos dekonstruálása egy deklaráltan 19. századi elveken és eszméken alapuló (marxizmus, ateizmus, materializmus, realizmus stb) művészeti, és kultúrális közéletnek. Attól azonban még nem távolodtunk el annyira, h megérkezzünk a jelenbe: munkám célja tehát nem az, h a késő utódok számára próbáljam meg archiválni azt, amit csinálunk, hanem a kortársaimmal történő kommunikáció.

ezért az általam készített videók sosem nyers dokumentumok, hanem minden esetben szerkesztett - rövidített, tömörített - anyagok. Többségük alapja a közben hallható szöveg, miközben természetesen igyekszem hozzájuk a tőlem telhető legizgalmasabb képanyagot társítani. Mikor elkezdtem, nagy ambícióm volt, h minél többet megmutassak azokból a kortárs zenékből, amelyek ugyancsak hiányoznak a hazai médiák kínálatából. De aztán rövid úton kiderült, behatároltak lehetőségeim, ugyanis énekelt zenét beszéd, v beszélgetés alá nem tehetek, ahogy naon ritmusos, erőteljesebben dramatizált darabokat se... Ezzel együtt mindig próbálom megkeresni az adott témához legjobban illő dolgokat, s szívesen tudósítok koncertekről is.