Lia néni (1928-2015)

Több, mint 20 éve dolgoztunk együtt, s nem csak mi magunk szerettük, hanem a látogatóink, a velünk dolgozó művészek, és művészeti szakemberek is. A sors úgy hozta, hogy bár nyugdíjasként került hozzánk, azt hiszem a Liget Galéria volt az a munkahely az ő pályáján, ahol a leghosszabb ideig dolgozott. Nagyon szerette csinálni. Egy dolgot nem szeretett, ha teremőrként határozzuk meg státuszát. És valóban, több volt ő annál, s nem csak művészettörténész végzettsége miatt, hanem mert korábban ő maga is vezetett galériát (a 60-as években a Dürer Termet a Bajcsy-Zsilinszky úton - 1972-től ez lett a Stúdió Galéria, ami 1994-ig működött ezen a helyszínen -, majd a Népművészeti boltot a Kecskeméti utcában). Neki köszönhetjük, hogy a környező háztömbök lakóiból egy szabályos kis klub alakult ki a galériában, melynek idősebb emberek éppúgy tagjai voltak, mint kisgyermekes anyukák. Mindig érdeklődéssel fogadta a nála ifjabb kollégák műveit, mindig elmagyaráztatta magának velük/velem a bemutatott műveket. Szinte sose volt beteg, vagy betegen is inkább bejött. Igazán nem lesz könnyű - sőt, valószínűleg lehetetlen - pótolnunk őt. 

Úgy látszik nálam a gyászmunka - előbb édesanyám (2007), majd idősebb barátaim (Kada, s mások) kapcsán - az, hogy elkezdem összekeresni a róluk készült fényképeket. Megjegyzem, nekem elég bonyolult viszonyom volt az anyukámmal, mert szinte kamaszkorom óta az egész felnőtt életemet végigveszekedtem vele. Aztán mielőtt meghalt, oda kellett költöznünk hozzá, mert már annyira nehezen ment neki minden. Voltak tiszta pillanatai, s olyanok is, mikor azt se tudta, hogy nappal van-e, vagy éjszaka, noha nem volt lehúzva a redőny. Részben valamennyire visszakislányosodott, már csak édességeket volt hajlandó enni, és pelenkáznunk kellett. A tiszta pillanataiban pedig végre elhitte nekünk - amiben különben (hát legalábbis a szavak szintjén) egész életében kételkedett -, hogy tényleg szeretjük, és nem vagyunk mi olyan rosszcsontok, ahogy képzelte.
És talán a róla készített fotókat is összerakva értettem meg, hogy ő nem csak az az idősebb asszony volt, akivel azon balhézok, hogy bevette-e a gyógyszereit, hanem... Immár halála után, az a kislány is - akivel én sose találkoztam -, de aki ott ül az osztálytársai között, mint az én kislányom néhány évvel korábban félszegen, gátlásosan mosolyogva a kamerába. Meg az a 'jó csaj' is, aki születésem előtt, meg azt követően táncol vagy kirándul a kollégáival, s közben nevet. Aztán fiatalon előbb babakocsival, majd a kezemet fogva az Állatkertben, vagy a Balatonon, illetve a nagyszüleim kertjében látom. Majd a ballagásomkor, meg a mi esküvői képeinken, mikor részben meghatottan, részben önmagát sajnálva szipog, vagy mikor nagymamaként elhasznált otthonkákban, olykor szakállas viccekkel, de mindig finom, házias kajákkal próbálja elvarázsolni unokáit. Egyszóval - és hirtelen - a teljes életét kezdtem magam előtt látni, amit soha korábban nem.

Most Lia néni fényképeit keresgélem, aki fényképészeti szempontból természetesen minden megnyitónkon 'útban volt', hisz nem ő volt a főszereplő, hanem mindig a művész, meg aki megnyitotta a kiállítást, és 'a fontos emberek', a kollégák, akik megtiszteltek bennünket azzal, hogy eljöttek. Másképp fogalmazva Lia nénivel se azonnal barátkoztunk össze: ott volt, mert ott kellett lennie, ez volt a munkája. Az egyik első fotómon, amin ő is szerepel - ennek megfelelően - ő mellékszereplő:
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiXGtWG3jghEDMG8XSqnnR-LQls9fajPhWXJWXigdMuDjQZDBBclJeMCerx6gJcG5ynZNxbUchkwr_0YjFekbYwfgB3OpRY441a8g0xRdLVDBstOAnTiT0h_Wgz8fd2kurzgalO-9u8R2M4/w1134-h760-no/199309magdalenaw.jpg
1993 ősze, az osztrák Cibulka házaspár (művészházaspár) benézi a dátumot, s a feleség kiállításának megnyitója napján érkeznek. Akkor még nem volt internet, s kissé viszontagságosabb, lassabb volt a kommunikáció, szóval az utolsó pillanatban kellett fölraknunk a képeket. Épphogy befejeztük a megnyitó előtt. Persze külföldi, Magyarországon szinte teljesen ismeretlen név, alig jött látogató. És mégis - mint utóbb kiderült - egy a mi történetünkben rettenetesen fontos, az egyik legelső külföldi kortárs nőművészeti kiállítás volt. Magdalena Frey a saját terhességét, majd a saját apás otthonszülését fotózta le - részben férje segítségével - naplószerűen. Filmet is készítettek róla, de azt csak évekkel később állították össze. Mondanom se kell, hogy ez akkor még annyira új, és annyira szokatlan téma volt Magyarországon, hogy azon fiatalasszony látogatóink némelyike is kiakadt a képsorok láttán, akik alig néhány évvel korábban hozták világra - persze kórházakban, és az apák kizárásával (akkor még) - gyermekeiket:
https://www.youtube.com/watch?v=Ljafm8QKDkE
Most így utólag azon lepődöm meg, hogy Lia néni, aki - ha jól emlékszem - a 70-es évek második felében vált el, azt hiszem egy évtizednyi házasság, és több év különélés után a férjétől, és akinek nem volt gyermeke -, semmiféle megjegyzést nem tett a kiállításra. Pedig az elég provokatívnak számított akkoriban, ő pedig évtizedekkel volt idősebb nálunk.
Nem is olyan nagyot ugorva az időben, azt hiszem 1995-től kezdett Lia néni a Liget Galéria egyre kiemelkedőbb szereplőjévé válni. Akkor Andrási Gábor kollégám (aki akkor az Óbudai Társaskör Galéria vezetője volt), tért ki megnyitó beszédében Lia nénire, 'A primordiális néni' című beszédében:
http://www.dailymotion.com/video/xjs89o_rauch-menesi-megosztanak-egy-teret-teilen-sich-einem-raum_creation
Nekem úgy rémlik, ezt követően kezdték őt a nálunk bemutatásra kerülő művészek fényképezni, szerintem a 90-es évek második felétől, vagy végétől. Ezek közül még nem tudok korábbi felvételeket mutatni, mint a lengyel Andrzej Swietlik képét 2004-ből, melyen Lia néni Ujj Zsuzsival beszélget:
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjCcm_zLeJFzEJRQvEQjAP__-qLy5nUo0PGhVF2x04PUGQu9Ozj6b8SrLC5e9X9zgTCIbdLsnh90uu2Bc-zT6QLL95jLzLgBaPrNuKyGljcF9h2sqgFWQJziXgFptqWXTfUCxGIT0btFoTs/w626-h835-no/gg5.JPG
Látszólag hétköznapi kép. De, ha valaki tudja, ki az az Andrzej Swietlik, minden bizonnyal megirigyli Lia nénit. Andrzej ugyanis nemcsak a lengyel Lódz Kaliska művészcsoport tagja, hanem a 90-es évek óta az egyik lekiemelkedőbb, és legkeresettebb lengyel reklám-, és divatfotós. Nézzétek csak (a kis képekre klikkelve láthatók az illető fotók picit nagyobban):
http://www.andrzejswietlik.pl/swietliklarge/advertising.html
http://www.andrzejswietlik.pl/swietliklarge/portrait.html
Szabó-Benke Robi 2006-ban készítette portréit Lia néniről:
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgRh00rJd5kV7869F9-S_V4U3brjdlDn2XKZt9OO_qQNgru7k6IKqIndQnUiMoWtoST1Cu2lrizEoUxWkwVJxYRj9yZwadfJNaMJdmnsj9p7sptS9NtYeZ2Ir0AKbN70_eNTnrPAHS43Qjm/w555-h854-no/Lia_SzBR.jpg
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjS-Kacc4z1HvgZy0zyp_zmBiYkyKB0mdv-qdObAqkRY9404L9_843V6mEeidsYHG8jkV9G46mUAgC4K1TKnkCs47XqE94kT2JejLF_6txsgBwMYMzx_zsKqfJF54fZKuTmQBbZFHQLZ_v0/w625-h586-no/Lia_Hajadonok1.jpg
én pedig egy évvel később fotóztam azon pillanatokat, mikor átadta őket Lia néninek:



Még ugyanarról a napról egy bűbájos kép: lefényképeztem Lia nénit - aki testmagasságát tekintve igazán nem tartozott a coli nők közé - a legmagasabb budapesti művésszel, Ocztos Istvánnal:



Nem tudom hozzá kell-e tennem, hogy Istvánnak volt kiállítása korábban nálunk, és hogy ők ketten mennyire megszerették egymást. Lia nénit minden nálunk bemutatott művész nagyon hamar megszerette, mert kedves és érdeklődő volt, annak ellenére, hogy ő az általunk bemutatott művészek túlnyomó többségénél évtizedekkel idősebb volt, ráadásul művészettörténész, méghozzá egy olyan művészettörténész, aki a 60-as években galériát vezetett, ahol az olyan - számunkra ma már legendás - művészek állítottak ki, mint Kondor Béla, Gross Arnold, vagy Maurer Dóra, illetve olyan költők nyitottak meg kiállításokat, mint Weöres Sándor. Lia néni minderről hosszú ideig hallgatott, s - a fotóim szerint - legelőször a hetvenkilencedik szülinapján kezdett el róla beszélni. Hozzátéve, eleinte nem volt szokás köztünk felköszönteni őt a szülinapján (azt se tudtam, mikor van, vagy hány éves is ő). De 2007-ben már tudtam - és tudtuk párommal, Andival -, úgyhogy felköszöntöttük:



Akkor hozta el, és mutatta meg nekünk a régi fényképeit:

S aztán évekkel később ebből lett ez a kis interjúvideó az ő szakmai pályafutásáról:
https://www.youtube.com/watch?v=qy-bRIHB80w
Az általam összegyűjtött fényképeket róla itt találhatjátok meg:
https://plus.google.com/u/0/photos/104463859075418419729/albums/5565800387897256433?authkey=CIrauKeHoOCrzwE
Nyilván még millió kép be fog futni, amelyek alapján látni fogjátok - amit már ezekből is -, hogy mennyire szerette őt a közönségünk, a nálunk bemutatott művészek. Tegnap, tegnapelőtt már külföldi kollégáktól is kaptunk részvétnyilvánításokat, fotókat.

87 éves volt, úgy sejtjük otthon halt meg, remélem álmában, fájdalom és szenvedés nélkül. Utoljára én akkor beszéltem vele, mikor kértem, hogy jöjjön el a tűzvédelmi oktatásra. Ő jelezte, hogy kezelésekre jár, lehet, hogy késni fog, de nem jött. És mivel úgy nézett ki, hogy ez nem baj, úgyis ki fog jönni hozzánk a tűzvédelmi előadónk, s akkor majd neki személyesen is elmondja a lényeget, én nem akartam rögtön felhívni, s pláne nem letolni érte, hogy mégsem ért oda erre az értekezletre. Előzőleg Gross Arnold halálakor (január 22.) beszéltem vele hosszabban telefonon, mert az nagyon megviselte. Ők nemcsak nemzedéktársak, kollégák, de barátok is voltak (ráadásul Arnold urat én is ismertem, mert eljött kiállítani hozzánk a Liget Galériába még a mi legelső évünk végén, szóval pont egy karácsonyi kiállítást csináltunk vele, s annak kapcsán én is járhattam nála). Úgyhogy ez egy jó hosszú, másfél, két órás telefonbeszélgetés volt köztünk. 

Kerekes Gábor (1945. augusztus 2., Oberhart – 2014. április 16., Budapest)

tegnap előtt meghalt a kortárs magyar fotográfia egyik legjelentősebb alkotója: Kerekes Gábornak hívták, 69 éves volt.
Én a 80-as évek eleje óta ismertem őt, 85-ben rendeztük első kiállítását a Liget Galériában, amihez most hirtelen azt tenném hozzá, Gábor viszonylag gyakran szerepelt addig - cca. negyven éves koráig - csoportos kiállításokon, viszont nagyon ritkán mutatta be műveit egyéni kiállításokon. Részben azért, mert ő, mint fotós nagyon lassan dolgozott: Pilinszky típusú alkotó volt, viszonylag kevés, szűkszavú, de naon alaposan megcsinált, kiérlelt művekkel. Így a nálunk 85-ben látott anyaga egyfelől - ha jól emléxem - a második önálló kiállítása volt, másrészt egyfajta retrospektív, az egész addigi életművét bemutató kiállítás, nagyjából az alább látható képeiből:
http://w3.enternet.hu/kgj/70%20%2080.html
Érdemes az egyes képeire ráklikkelnetek, mert a 70-es, kora 80-as évek jellegzetes budapesti helyszíneit láthatjátok viszont rajtuk (az Állatkerttől, a Vidámparkon át, a Rumbach Sebestyén utca - a Madách tér mellett - egyik tűzfalát beterítő LOTTO reklámon át, az Erzsébet/Engelsz téri szökőkútig - ami a századelőn még a Kálvin téren állt -, a Szabadság hídig), illetve belső tereket, lakások, presszók, lépcsőházak belső tereit. Ez egy eléggé komor, de ugyanakkor naon elvarázsolt világ, ahol a relatíve jól karbantartott, frekventált városrészek semmivel se tűnnek kevésbé nyomasztónak és szürreálisnak, mint a peremkerületi buszmegállók, v gyárépületek. Technikailag ez azon alapult, hogy Gábor nagyon alacsony érzékenységű negatívokra dolgozott, ettől lettek a képei ilyen tónusgazdagok, mégis kontrasztosak:
http://w3.enternet.hu/kgj/images/hal-fish-w.jpg 
Mutatnék még egy másik képet, amit 84 v 85 május 1-én a Liget Galéria melletti ház tetejéről készített a korabeli felvonulásról, hosszú expozícióval (a felvonulóknak az úton végigömlő masszája, és a rendőrök, karhatalmisták őket felügyelő kontrasztja sztem magáért beszél):
http://w3.enternet.hu/kgj/images/majus1-may-day-w.jpg
 
Gábor ezen műveit a szakma elég hamar felfedezte, s ennek megfelelően már a 70-es évektől egyik visszatérő szereplője volt a kortárs magyar fotográfiát külföldön bemutató kiállításoknak, és tkp élete végéig, azaz négy évtizeden át mindig benne volt abban a hol top 5, hol top 10-es listában, akikről azt gondolta a hazai, s aztán a külföldi szakma, h a legjobb, legizgalmasabb fotósok Magyarországon (mellette Szilágyi Lenke, és Vető János az, aki ugyanezt elmondhatja magáról). Ami csak azért paradox, mert a szélesebb hazai, laikus közönség számára Féner Tamás, Keleti Éva, Molnár Edit, Szebeni András, vagy Korniss Péter neve jóval ismertebb volt. Méghozzá azért, mert ez az az időszak - a 60-70-80-as évek -, amikor a képes hetilapok (magazinok) fénykorát éljük Magyarországon (Tükör, Ország-Világ, Nők Lapja, IM stb), és ahol ennél fogva a fotóriporterek sokkal naobb publicitást kapnak, mint azok, akik a fotóművészettel foglalkoztak. Olyannyira, h a fotózsurnaliszták be is foglalták a Magyar Fotóművészek Szövetségét, ahol létszámukat tekintve az 50-es évektől kezdve a 80-as évek legvégéig ők alkotják a tagság túlnyomó, és a vezetőség kizárólagos többségét, azt állítva magukról, h az ő fényképeik ugyanúgy a fotóművészet tárgykörébe tartoznak, mint ama néhány kísérletező fiatalemberé, akik közé Gábor is tartozott. Ennek megfelelően a Szövetség korabeli alapszabályzatának legelső paragrafusa úgy határozta meg a fotóművészet fogalmát, h amennyiben egy fénykép jó minőségű, akkor az e minőségénél fogva művészi. Mondanom se kell, ez marhaság, sőt dilettantizmus. Mert ahogy a szobrászat területén is vannak, un. alkalmazott szobrászati területek - így az épület-, ill. díszítő-, v a sírkőszobrászat -, úgy a fotó területén is léteznek alkalmazott fotográfiai területek, így a sajtó-, a divat-, ill. reklámfotó, aminek alapjáratban semmi köze a művészethez. Olykor-olykor léteznek kivételek, tehát amikor nem mondják meg a megrendelők, hogy egész pontosan mit szeretnének látni, és ezért műalkotásként értékelhető, autonóm művek jönnek létre (nem angyalkás sírkő, hanem a kortárs művészet szempontjából is értékelhető síremlék).
Külön probléma, h ezen áldatlan állapotok következményeként a hazai művészeti közélet nem a képzőművészet magától értetődő részeként tekint a fotóművészet területére, és az is önálló - a képzőművészettől független - területként tekint önmagára.

Gábor tudtommal pincérként kezdte, s csak a 80-as években jutott odáig, h fotóriporterként kezdhessen dolgozni, amit elég hamar ott is hagy, h a 90-es évektől szabadúszó művészént folytathassa pályáját. S ahhoz képest, h ő már egy bő évtizeddel korábban is az egyik legelismertebb kortárs fotóművészünk volt, mindvégig naon szerény, naon közvetlen ember maradt. Folyamatosan fejlesztette technikai tudását, s így jutott el oda, h élete második felében már nem csak az épp akkoriban használatos analóg, kis-, és nagyfilmes fototechnikai eljárásokkal volt tisztában, hanem számos jóval korábbi, addigra szinte teljesen elfelejtett eljárással is, amelyeket a 80-as évek végétől egyre nagyobb kedvvel, és tudással használt:
http://kunszt.postr.hu/lezarult-egy-sulyos-ragyogo-eletmu
Ebben alighanem szerepe lehetett annak, h a 80-as évek közepétől ő lett a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának művészeti vezetője. És mivel ebben az időben még nem létezett felsőfokú fotós képzés Magyarországon, a korabeli FFS ezt a feladatot is megpróbálta ellátni. A Stúdiónak akkoriban 20-30-an voltunk tagjai (szemben azzal, h a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának ekkor már cca 300 tagja volt, ami ennél fogva inkább érdekvédelmi-, és menedzserlési, semmint - kutató, kísérletező - műhely szerepet töltött be). Voltak köztünk, akik már teljesen éretten kerültek be az FFS tagjai közé - mint Szilágyi Lenke, Halas István, v Zátonyi Tibor -, míg mások szinte teljesen pályakezdő művészekként, de valamennyien naon sokat tanultunk, részben Gábortól, részben az ő szelíd, de szigorúan szakmai szempontokon alapuló irányításának köszönhetően egymástól is. Heti-havi rendszerességgel jöttünk össze az FFS garai utcai pinceműtermében, s mutattuk meg egymásnak, s beszéltük át egymással újabb és újabb műveinket, hallgattunk meg vendégelőadókat, köztük külföldi előadókat is. Gábor e posztjáról azzal párhuzamosan köszönt le, h mi - a rendszerváltás idején - önállósítani szerettük volna szervezetünket a Szövetségtől. Ez nemhogy nem sikerült, de föloszlatták az FFS-t, és a Szövetség eladta garai utcai műteremhelyiségünket, majd egy másik művészeti vezető kinevezése után új tagságot verbuváltak.

Gáborral továbbra is maradt a jó kapcsolat, amit asszem nyugodtan mondhatok barátságnak, annak ellenére is, h azt követően már nem jártunk össze. Véletlenszerűen találkoztunk megnyitókon, más szakmai rendezvényeken, vagy egyszerűen csak az utcán. Az én utsó fotóm róla (2008 nyarán, a Vörösmarty utcában) egy ien alkalommal készült, s sztem eléggé benne van, mien ember volt ő (egy ideig facebook profilképeként is használta):
https://www.flickr.com/photos/dromidriver_30/13896228502/ 


 

Dixi és Mari

jegyzet a 
http://dixiblogg.blogspot.hu/
- hoz

Lukács Mari és Dixi kiállításának plakátja ez a fénymásolat volt:

https://picasaweb.google.com/lh/photo/b4uaxr38Aj7Mqz_nu__By4jXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink

rajta az én fotóm (ennek negatívja még nem került elő). Ezen Dixi kukucskál ki a Liget nyitva-zárva táblája mögül. Maga a tábla - mint talán az egyetlen darab, ami a galériában nem lett kicserélve 30 év alatt -, épp most került külön is bemutatásra a Liget30 c. kiállításon:

https://picasaweb.google.com/lh/photo/6smQ7rJzWcHE3FNvLRrsgfHnJ3BRXmwN159HQ30_yTA?feat=directlink

az a kép, amit Te hivatkoztál:

http://www.ligetgaleria.c3.hu/Adixi.jpg

az egy Dixi által készített montázs volt, ami Halas István műterméből  (KL3: V.ker. Kossuth Lajos u. 3.) került az első Liget Almanachba (Liget Galéria 1993-1990). Halas műterméről annyit... Jézusom, hol kezdjem? Akkor a Felszab (jelenleg Ferenciek tere) tér környéke (Astoria, Kálvin tér) volt a Belváros. Halashoz, aki fotós, sokan jártak - képzőművészek, építészek, zenészek, mondhatni a teljes pesti szcéna - szval mindenki, akinek profi fotós munkára volt szüksége, jó repróra, portréra, plakáthoz, meghívóhoz, katalógushoz, vagy egyáltalán magára a nyomdai előkészítésre stb. Halas műtermében stószokban álltak a kféle képek, s őt nem zavarta, ha miközben vártál rá, nézegesd ezeket a részben az ő keze alól kikerült, részben mások által odahordott fotókat, plakátokat, meghívókat, kiadványokat. Dixivel is régóta ismerték egymást, őt is többször lefotózta, ebben a műteremben éppúgy, mint máshol, ahol összefutottak (FMK, kféle megnyitók, kocsmák stb.)

szval ez a montázs Halas műterméből került elő, gondolom Dixitől kapta. Számomra nemcsak azért volt érdekes, mert 'szép volt' (korabeli képes hetilapokból kivágott fotók keveredtek egy Méhes Mariettáról készített képpel, illetve Dixi fotóautomata által készített fényképével), hanem mert ez, és ehhez hasonló fényképes, ill. kollázs-montázs jellegű munkák nem kerültek bemutatásra Mari és Dixi kiállításán, és később se. Hozzátéve, tudtommal ez volt az első, és egyetlen kiállításuk.

Magát a kiállítást Lukács Mari kezdeményezte. Egyszer odajött hozzám, mondta, h mostanában rajzolni kezdett, van már egy csomó lapja, megnézném, s esetleg kiállítanám-e? Arra már nem emléxem, h Mari rajzai is filctollal készültek-e, de Dixié szinte kivétel nélkül. Dixi akkor kapott kedvet hozzá, h kiállítson Marival (társnéjával, gyermekei édesanyjával), mikor Marival már megegyeztünk az időpontban. Akkor Dixi is rajzolni kezdett, szval a végén mindkettőjüktől csupa friss dolgokat mutattunk be. Dixi rajzai szinte kivétel nélkül figurálisak voltak, Marié non-figuratívak. A bemutató után a képeket elvitték, és én soha többé nem láttam őket. Ami csak azért baj, mert így utólag nagyon nehéz lenne rekonstruálni a kiállítást. A sajtóban egyetlen recenzió, és mellette egyetlen repró jelent meg:

http://www.ligetgaleria.c3.hu/gedix.jpg

Antal István (Juszuf) szövege mellett:

http://www.ligetgaleria.c3.hu/68.htm

emellett az én megnyitón készített fotóimon itt-ott látszik a háttérben vmi, de a leginkább csak az, h a képek kicsik, többnyire a/4, a/3 formátumú lapok voltak, ill. pl. ezen képeken, h Mari vízfestéket is használt:

https://picasaweb.google.com/lh/photo/-OK8wrVBL06l0MxYGB53xojXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink
https://picasaweb.google.com/lh/photo/hddBOzC9qKDzbtR35WNGSIjXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink
https://picasaweb.google.com/lh/photo/Is1i_2V6D0VrpO2ux9a_JojXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink
https://picasaweb.google.com/lh/photo/NhK4fmiroaWu98ZbIUXkBIjXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink
https://picasaweb.google.com/lh/photo/iZMgVK7LyiOXeEDabdpobojXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink

Dixi pedig egyik korabeli sorozatát számítógépes lyukkártyákra rajzolta:

https://picasaweb.google.com/lh/photo/xiRK5gHRTSExqTiMe5FCxIjXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink

Dixi akkor bemutatott képei kben még a leginkább Zuzu (Méhes Lóránt) rajzaira:

http://www.ligetgaleria.c3.hu/zuzu.jpg

ill. Vető-Zuzu munkáira emlékeztettek, v azokhoz álltak a legközelebb, s ien értelemben klasszikus új hullámos (new wave) cuccok voltak.

sajnos a kiállításról, illetve a megnyitóról/finisszázsról sem láttam több, más - mások által készített - fotókat, mi több, az én negatívjaim közül se került elő mind (pl. emléxem néhány képre, ahol a megnyitón sósborszeszbe áztatott kockacukrot eszünk.) Ennél fogva nem vok biztos benne, h mindkét alkalommal volt koncert, v csak az egyiken. Mindenesetre az akkor készült videón a Flash együttes korabeli tagjai játszottak és Dixi egy adott pillanatban beszállva elénekelte a R & roll című dalát:

http://www.youtube.com/watch?v=v7zR2VQ2pe8

amit kben a Balaton/Trabant is játszott, és aminek Dixi írta a szövegét:

Fausti pillanat, örök maradás,
Egy deck-kel állsz és veszed az adást.
A karosszéked körbe-körbe-körbe forog,
Százezer arcod visszamosolyog.

Fluoreszkáló pingponglabdában
Melletted pattog a világ hiánya,
Örök maradás, Fausti pillanat?
Fényéve már, hogy nem láttalak. -

Hogy Dixivel, Marival hol, és mikor találkoztam legelőször, fogalmam sincs, mindenesetre az első fotók, amiket csináltam, és amik eddig előkerültek, azok 85/86-ból, és az FMK-ból valók. Fe Lugossy Lacát is kérdeztem, de ő se tudta pontosabban datálni, holott a filmnegatív szerint ez az ő estje volt az FMK-ban:

https://picasaweb.google.com/lh/photo/WjV2Il9zr30Z4LsOYvsQMIjXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink

melyet követően aztán a kantinban ittunk (ő, Dixi, Putyi stb.):

https://picasaweb.google.com/lh/photo/WGxK7CVQhlihsNUbTrHmFojXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink
https://picasaweb.google.com/lh/photo/5x-zohwKMb5AgqiLrlFgkIjXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink
https://picasaweb.google.com/lh/photo/tkFhE9n4ccPjvcm2RA6w1ojXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink

az előkerült negatívok tanulsága szerint Dixi és Mari a Liget számos megnyitóján részt vettek (különösen abban az évben, mikor az ő kiállításuk is volt)
PLUTO – Medve András kiállítása - Liget Galéria, 1988. május 6.:

https://picasaweb.google.com/lh/photo/S6kFk-kRX1IganQa6rL1JojXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink

EXH. OF RUBBISH IMAGE / UFO GAS FÉMKÉPKIÁLLÍTÁSA – Gasner János kollázsai - Liget Galéria, 1988 júli. 29.:

https://picasaweb.google.com/lh/photo/zClvvQoStoaLA0xsE14_o4jXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink
https://picasaweb.google.com/lh/photo/dYKkGrxyiXx1y1Thej5s6ojXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink

de még a rákövetkező évben is
Sibylle Hofter: Partner des Fortschrits / Patner a fejlődéshez - Liget Galéria, 1989. május 19. (fotó: Halas István): 

https://picasaweb.google.com/lh/photo/PlNgP_3MfaaaEwd2EJAyfIjXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink

mindent összevetve én a 80-as évek sodik felében, s a 90-es évek elején találkoztam velük a leggyakrabban, az eddig említett helyszíneken kívül pl. a Bakony nevű étteremben (későbbi Tilos az A, a Mikszáth téren), ami anno a leghosszabb ideig, tán éjfélég, v 2-ig nyitva tartó vendéglátóipari egység volt Budapesten:

https://picasaweb.google.com/lh/photo/zFyjRa8Re69nFeN4k24AoIjXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink

Mari aztán még részt vett 1992-ben az Első Kortárs Magyar Epigonkiállításon ezzel a kis munkával,
Lukács Mari: Egyszerűen tapasztalható MINIATŰR ÉDES VIDEÓ (kockacukor, celluloid filmdarabka, drót), 1992:

https://picasaweb.google.com/lh/photo/PfYoj4nsPQObNEvVTmP51KTAovXEG_5NNKuYl4LTvHI?feat=directlink

ami a további emlékeket illeti, sajnos az én emlékezetem a verbalitást illetően naon gyenge, nem naon tudnék anekdotákat írni, Dixi mondatait felidézni. Annál kevésbé, mert Dixivel beszélgetni teljes más volt, mint bárkivel, akivel valaha találkoztam. Mintha egy másik bolygóról pottyant volna ide. Bizonyos pillanatokban egész konkrét tudott lenni (ugorunk ki a sarki közértbe, s hozzunk kockacukrot, meg sósborszeszt), máskor meg oan szinten költői, mintha nem is egy adott helyen, egy adott pillanatban ülne, állna, sétálna az ember, hanem vmiféle ezzel távoli kapcsolatban lévő dalszöveget hallgatna. Engem az hökkentett meg a legjobban, mikor a kiállításuk felrakásának délelőttjén beültünk a Ligethez közeli (sarki) Dózsa Étterembe (ma kínai, ugyanazon a sarkon), és Dixivel naon konkrétan meg lehetett beszélni, h miként rakjuk föl a képeiket. Egészen odáig nekem sosem tűnt úgy, h ő egyáltalán képes az evilági történések ien gyakorlatias szintjeit is reflektálni. Szval én inkább csak képeket tudnék mutatni, sztem ien volt Dixi:

https://picasaweb.google.com/lh/photo/7ICQkbn4mbF22H0-A5mPeYjXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink
https://picasaweb.google.com/lh/photo/eLFFjrSVaanlMEb2mwmiEojXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink 

és ien volt Mari:

https://picasaweb.google.com/lh/photo/zClvvQoStoaLA0xsE14_o4jXKVfJG6m_QisrC0nTG8w?feat=directlink 


 

Kirsten Dehlholm

1985 áprilisában - a Liget működésének második évében -, úgy jött ki a lépés, hogy a születésnapomra esett a soron következő megnyitó. Nyári István kiállítása nyílt, ha jól emlékszem minden, különösebb bevezető esemény nélkül, aminek nem is igazán lett volna tere, mert a terem három falán bemutatott négy nagyméretű kép között három ugyancsak nagy installáció állt.

Az este meglepetése az volt számomra, hogy egyszercsak Baksa-Soós János (Január herceg) lépett be az ajtón, akit én mint a néhai Kex együttes énekesét-szerzőjét hangfelvételekről, képekről ismertem, de akivel addig sose találkoztam személyesen. Azért nem, mert a Kex épp másfél-egy évvel azelőtt oszlott föl, hogy én elkezdhettem egyedül koncertekre járni. Ez a hátránya annak, ha valaki egyke, mert akkor nincs akivel elengedjék a szülei 14 évesen koncertekre. Ettől függetlenül a Kex nem volt ismeretlen számomra, annál kevésbé, mert a korabeli házfalakon gyakran lehetett olvasni krétával fölírva, KEX, és az az x a szó végén épp elég ösztönzést jelentett számomra, hogy megvásároljam ebédpénzemből az 1970-ben megjelent kislemezüket. Ez volt az egyetlen, ami megjelent. Úgy rémlik egy-két Kex szám aztán a Syrius repertoárjában is szerepelt, de Baksa-Soós vonatkozásában további forrás jellegű információt a Mozgó Világ 1980 májusi száma jelentett, ahol Czakó Gábor szövege kíséretében jelentek meg Január herceg rajzai. Arra már nem emlékszem, mikor és hol, vagy honnan tudtam meg, hogy Baksa-Soós 1971 őszén Németországba költözött, illetve azt, hogy ő nem csak énekes, szövegíró, zenész, hanem képzőművész is. Valaki mesélte, hogy Kondor Béla őt tartotta az utódának, vagy legalábbis a legtehetségesebb fiatal művészek egyikének. Amint belépett az ajtón, azonnal fölismertem. Vető János, és - mint utóbb kiderült -, a dán performansz művésznő, Kirsten Dehlholm társaságában érkezett. Megnézték a kiállítást, majd leültek a sarokba, és hármasban beszélgetni kezdtek, én pedig újra-és újra megpróbáltam lefényképezni őket.

Kezdő fotós voltam, Január hamar észrevette bénázásomat, s fölpattanva a székéről fölszólította a teremben lévőket, álljanak be a csoportképbe, amit most fogunk készíteni. Még Kutassy bácsit, a vonakodó teremőrünket is odatessékelte.

Kirstenről akkor még semmit se tudtam, s arra se emlékszem ki, és mikor mutatott be neki, vagy hogy hogyan merült föl, hogy kiállítást rendezzünk neki a Ligetben? A neten található információk szerint a Terra Australis Incognita című előadását 1986-ban mutatta be az Almássy téri Szabadidőközpontban, illetve ugyancsak 1986-ban szerepelt Kirsten a Petőfi Irodalmi Múzeumban Swierkiewicz Róberttel a Xertox csoport akciójában. A Terra azért volt érdekes, mert sokszereplős, és az akciók-performanszok addig számomra ismert léptékéhez képest, hosszú előadás volt. Inkább színház, mint performansz, amelyben szinte majd minden hazai performansz művész szerepelt, feLugossy Lacától Szirtes Jánosig, és rajtuk kívül is számos további művész, mint Szilágyi Lenke, Gerlóczy Sári stb (a Terra Incognita Australis zenéjét Vető János hanxerelte és a Per Bull Acs playback alapjára a Hynus együttes játszotta, tehát Szirtes János, Járai Frédi,  Dr. P. Horváth, és Vető János). Ugyancsak különlegessége volt az előadásnak, hogy azt nekünk nézőknek, fölülről kellett néznünk. Következőleg az atrium padlóján két síkban folyt a játék, a szereplők egy része feküdt, más része állt. A rákövetkező évben mutattuk be Kirsten Japán Menű című kiállítását a Liget Galériában.

Első ránézésre ez a bemutató nem tartozott a kedvenceim közé, pedig nem sokkal később rá kellett jönnöm, korabeli legjobb kiállításaink egyike volt. Csak kicsit más, kicsit eltérő attól, amit addig jónak, érdekesnek tartottam. Nyilván az tévesztett meg, hogy egyáltalán nem volt harsány, látványos, attraktív anyag: 40-50 barna külsejű, MENU feliratú műanyagmappa, melynek belső fóliái alá Kirsten japán szárított tengeri kajákat, teafiltereket tett. Ezeket raktuk föl körbe, egy sorba a falra úgy, hogy a gerincüknél rögzítettük őket, következőleg a mappák lapjai szétnyíltak, de nem simultak teljesen a falhoz. Munka közben mesélt Kirsten az azt megelőző hetekben Japánban tett utazásáról, és egy csomó mindenről. Ja, és mindezt magyarul, ugyanis Kirsten akkor már annyiszor, és annyi időt töltött Budapesten, hogy majdnem teljesen folyékonyan beszélt magyarul. A Japán Menü-t a Japán Hamlet című performansz nyitotta meg. Ennek kellékei közt ugyancsak számos Japánból hozott tárgy szerepelt, így mindenek előtt egy lakkozott, alacsonyan elhelyezett asztallapon japán kések, vágóeszközök, mellettük fapapucs, illetve szintén az asztalon a Hamlet Arany János féle fordításának egy 80-as évekbeli olcsó, papírkötéses kiadása. Maga a jelenet nem a Hamletből átvett, vagy abból merített idézet volt, leszámítva annak befejezését:



Persze Kirsten játékát nézve egyből azon kezdett el gondolkodni az ember, ki ez a négy nő, ill. milyen női szereplői is vannak a Hamletnek? Vagy lehet, h itt most a Hamlet férfi szereplőit is nők játszák? Mi mire utal?

Kirstennel legközelebb 1990 kora nyarán dolgoztunk együtt, mikor ő a Triumph/Lakhatatlan című dán-magyar kiállítást készítette elő a Műcsarnokban. Ekkor mutatta be a Ligetben a Paraperspektívák című anyagot, ami Tomas Lahoda fotóiból, és Roberto Fortuna videójából állt össze, amit ők Kirstennek immár a Hotel Pro Forma társulatával előadott, Why Does Night Come Mother! című előadásáról készítettek. Az ezt megelőző időszakban természetesen már mindig találkoztunk, mikor Pesten járt, de aztán hosszú szünet következett. Nekem 1994-ben tűnt föl, hogy évek óta nem járt Pesten, mert ekkor rendezte meg Keserű Kati az Ernst Múzeumban a 80-as évek kortárs magyar művészetét bemutató kiállítást. Tekintve, hogy a 80-as évek nagyobbik részét én is aktívan dolgoztam végig, izgalmas kérdésnek tartottam, mit fog bemutatni mindebből az Ernst Múzeum, illetve az általuk készített katalógus? Nem mondom, hogy csalódást okozott a bemutató, elsőre inkább furcsa volt, s nem tudtam volna azonnal megmondani, miért. Le kellett ülnöm, hogy papírra vetve próbáljam rendezni gondolataimat, amit végül a Balkonban publikáltam. Akkor még nem volt internet, de azért igyekeztem a lehető legpontosabban előkeresni a vonatkozó adatokat, mint például, hogy mely résztvevőnek egész pontosan hány egyéni, és csoportos kiállítása volt a 80-as években, melyik mű mikor, és hol volt kiállítva, és hasonlókat. Rég nem olvastam már e cikket, de a magam számára annyiban hasznosnak bizonyult, hogy néhány problémát tudatosított bennem. És az egyik épp ez volt: ha Kirsten annyi időt töltött a 80-as években Budapesten, és ezalatt nemcsak megtanult magyarul, de kiállításai voltak, akciókban vett részt, performanszokat mutatott be, méghozzá e műfajok legjelesebb hazai képviselőivel, amelyek szemmel láthatóan hatottak a közönségre, és visszahatottak a bennük résztvevő kollégák gondolkodására, akkor hogy történhet meg az, hogy ő nem szerepel az Ernst Múzeum 80-as éveket áttekintő anyagában? A probléma nyilván abban rejlik, ami a finom különbség aközött, ha azt mondjuk a 80-as évek magyar-, vagy azt, a 80-as évek magyarországi képzőművészete. Előbbibe Kirsten nyilván nem tartozik bele, míg vele szemben azok a honfitársaink, akik disszidáltak, s ennél fogva a 80-as években nem itthon dolgoztak, hanem csak alkalmilag járnak haza, mutatnak be kiállításokat, ők igen. Ez is fontos, mert új fejleménye volt a 80-as éveknek, viszont ezzel együtt az is, hogy egyre több külföldi kolléga érkezett Budapestre, s kezdett velünk dolgozni. Művészek, kurátorok egyaránt, így Kirstent követően Mészöly Suzi, Diana Kingsley, Monika Wucher, Christoph Rauch, hogy Eikéről - aki le is telepedett Budapesten - már ne is beszéljek. Számomra elképzelhetetlen lenne a rendszerváltás éveinek művészetét, vagy az azt követő évtizedeket bemutatni nélkülük.

Ígyhát nagyon örültem, mikor 2003-ban Vető János Színezett régi levegő című kiállításának megnyitására Kirstent kérte meg, s aztán még inkább, mikor 2010-ben a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Hotel Pro Forma társulata Budapesten is bemutatta Kirsten Operation: Orfeo című vizuális operáját a Nemzeti Színházban. Az persze továbbra is kérdés maradt, hogy e 93-ban készített darab budapesti bemutatására miért kellett 17 évig várnunk? Másképp fogalmazva, miért szakadt meg a kapcsolat Kirsten és köztünk épp abban az évtizedben, amikor ő sikeressé, és elismertté kezdett válni? Azt hiszem az ilyesféle problémák akkor válhatnak érzékelhetővé, ha alkalomadtán olyasmiken kezdünk gondolkodni, vajon mitől lehetne más a pesti LuMu gyűjteménye, mint a bécsié? Alapjáratban persze valószínűleg főleg attól, hogy a bécsieknek feltehetően több pénz áll a rendelkezésükre gyűjteményezésre. De épp egy ilyen helyzet az, ahol fölértékelődhetnek a szakmai kapcsolatok, és az, hogy bizonyos művészek jobban kötődnek a pesti-, mint a bécsi szcénához. Ennél fogva elemi szakmai érdeknek kellene tartanunk, hogy e kapcsolatok ne szakadjanak meg, s éppúgy képesek legyenek fejlődni, mint a hazai művészek pályái, akik esetében azt tartjuk normálisnak, hogy egyre nagyobb intézményekben kapnak bemutatkozási lehetőségeket, ennek megfelelően foglalkozik műveikkel egyre nagyobb terjedelemben a szaksajtó, kerülnek be műveik közgyűjteményeinkbe.

Kirsten társulata, a Hotel Pro Forma néhány hete ismét látható volt a Nemzeti Színházban, ezúttal egy tavaly bemutatott darbjukkal, a War Sum Up-pal (amit talán úgy fordíthatnánk, Jegyzet a háború-ról)

Hejettes Szomjazók: Gazdálkodj okosan!

a Gazdálkodj okosan Hejettes Szomjazók féle változata egy eredetileg 1989-ben, a Kék acél című kiállításon bemutatott mű, amit most a Kék kiállításokat rekonstruáló Nehéz Ipar című kiállítás keretében a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) mutatott be újra:
HEJETTES SZOMLYAZÓK: GAZDÁLKODJ OKOSAN (1989) by ligetgallery

a Gazdálkodj okosan esetében történetesen én voltam az egyik ötletgazda, talán mert a mi srácaink tartottak ott akkoriban, h elkezdtek ismerkedni a különböző társasjátékokkal, köztük ezzel is
a csoportos alkotás egyik jellemzője, h minden mű esetén más és más az ötletgazda, és ennek, illetve a csoport dinamikájának megfelelően nem mindig mindenki ugyanazzal a lelkesedéssel húzza a szekeret, miközben nyilvánvalóan nem valósulhatna meg oan ötlet, ami vmilyen szinten nem nyeri el mindenki tetszését

mondanom se kell, felnőtt fejjel nézve e játékra, azonnal kiszúrja az ember ennek a játéknak az olyan abszurd vonásait, h például itt tkp. egy szoba-konyhás lakásra hajt az ember :DDD
vagy pl., h a siker, az előmenetel szempontjából e játék mennyivel többet bíz a szerencsére, mint a tudásra, v bármiféle gondolkodási, kombinációs, egyéb képességre
miközben az már önmagaban is érdekes, h a játékmezők összessége milyen képet rajzol fel arról a társadalomról, amiben 1966-1989 között éltünk?
a játék eredeti verziója 1966-ban jelent meg, s maga is azt sugallja, h mi már egy korai fogyasztói társadalomban éltünk, ahol igen nagy szerepe van az oan fogyasztási cikkek megszerzésének, mint a rádió, a mosó-, és varrógép, a porszívó (a televízió, a lemezjátszó, a táska-, majd zsebrádió, magnó, a személygépkocsi, a centrifuga, mint fogyasztói cél - e játék szerint - csak 1966 után válik általánossá), miközben szabadidőnket moziban, színházban, múzeumban, állatkertben, cukrászdában, étterembe járással töltjük, nyáron pedig belföldi nyaralással, ami egyfelől költséges, de a Gazdálkodj okosan logikaja szerint már csak azért is elkerülendő, mert ilyenkor kimaradsz a dobásból:
a kettős szankcionálás nyilvánvalóan azt sugallja, h nyaralni menni nem teljesen tisztességes dolog, és így pl. súlyosabban büntetett léhaság, mintha az italboltban költesz el annyi pénzt (400 Ft-ot), amennyiből a Balatonon is nyaralhatnál

a játékmezők sorrendjén, azok tartalmán épp ezért semmit sem változtattunk, csupán 'más stílusban' előadva mutattuk be őket:

ezt a 'más stilust' nyugodtan nevezhetjuk infantilisnek, itt-ott gügyének, retardáltnak, máshol pimasznak, nyeglének, cinikusnak, v olyasminek, mint amilyenek a wc firkák
a játékmezőket túlnyomó többségükben nem mi, a H.Sz. tagjai festettük, hanem egy művészetkedvelő szabadiskolásoknak rendezett nyári tábor növendékei (Szirtes János, és fe Lugossy Laca szentendrei szabadiskolájának 1989-es növendékei)
ők tehát a saját élményeiket, invencióikat tették bele e képekbe, méghozzá úgy, h ők maguk választhatták ki, melyik mezőt kívánják megfesteni
amelyikre nem akadt jelentkező, azokat csináltuk meg mi magunk, illetve a végén az összes képen átmentünk, és ahol úgy éreztük, h szükséges, ott belejavítgattunk, feliratoztunk, mert az fontos volt számunkra, h az egyes mezők tartalma egyértelműen azonositható maradjon a tleges játékmezőkön látható dolgokkal

a bankjegyeket, és a főnyeremény táblát én rajzoltam meg tussal, utóbbit Gránit festette meg, méghozzá olyan ládafedelekre, amelyeket szállitáskor használnak, s amelyek oldalából ennél fogva 5-10 cm-ként jókora szögek állnak ki
a nyereménytábla fölött látható hiányos felirat (GAZ AL O SA ) lomtalanitásból összeszedett aluminium betűkből áll - a ládafedők, s e betűk is Andi szerzeményei -, ami az annak idején megannyi helyen látott, hiányos neonfeliratokra utal

a dobókocka nem más, mint egy valódi utcakő, egy korabeli nylonszatyorban elhelyezve

e műben használt számos utalás a mai, bő két évtizeddel későbbi nézők egy része számára talán már nem nyilvánvaló, hisz a 80-as években született, ill. a rendszerváltás után szocializálódott nemzedékek (akiknek az általános-, és középiskolában nem tanítottak munkásmozgalom történetet, ill. a szocialista realizmust) nem találkozhattak az oasféle szövegekkel, h pl. az utcakő a proletariátus fegyvere, ahogy azt a százas bankjegyen olvasható feliratot se biztos, h pontosan tudják értelmezni, miszerint 100 forint az 50 öS-nek - azaz 50 osztrák schillingnek - a fele: részben mert jó ideje Ausztriában is az Euro a hivatalos fizetési eszköz, nem beszélve a magyar nótáról, miszerint 100 forintnak 50 a fele

végül, de nem utsó sorban, e kis videó zeneanyagául a Golden Palominos 1983-as lemezének egyik felvételét használtam (ének és szöveg Arto Linsday, gitár Fred Frith), ami akkoriban (is) az egyik kedvencem volt, s elég sokat elárul a G.O. érzelmi hátteréről

5 kiadatlan Bizottság szám

Bizottság trilógiám öt, lemezeken mindmáig kiadatlan felvételből áll:
az 1985 végén Szegeden felvett koncert hanganyagából, s az én 1986 kora nyarán,
Szentendrén fotózott képeimből, illetve e számok fe Laca által korrekturázott szövegeiből
a koncert teljes zeneanyaga letölthető innen:
http://alter-malter.net1zen.com/?p=1351
megjegyzésként annyit, a szegedi koncert szövegei - a műfaj improvizációs jellegéből adódóan - részben eltérnek e számok neten kanonizált szövegeitől (meglehet a neten 5-ből mindössze 2 szám szövege érhető el)
a fotók és a hanganyag kapcsolatáról: 85 vége Szeged, s az utsó koncert 86 kora nyara Szentendrén, ez ugyanazon turné eleje és vége (Kokó - Szabóné Kukta Erzsébet - részvétele nélkül)
a számok, elhangzásuk sorrendjében:

Jó reggelt halott:
http://www.youtube.com/watch?v=9DQIUfDEYRM
Büfé / Máriabenzin:
http://www.youtube.com/watch?v=zoNbrX3lMjg
Barkácskutya / Korrupt vagyok és hazudós:
http://www.youtube.com/watch?v=3w5nq-fU6fM

vagy playlisten (egyben az egész):

wanted: Bizottság

Bizottság plakát a Moszkva téren, 1983.

azt hiszem a Műcsarnok kiállításának Bizottság képe épp attól lett elnagyolt, ld.
http://kultura.hu/main.php?folderID=1174&ctag=articlelist&iid=1&articleID=316929
http://index.hu/kultur/2011/09/10/bevezetes_a_kettos_beszed_muveszetebe/
http://www.es.hu/melyi_jozsef;ha_megallna_a_gyaszmenet;2011-09-07.html
http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=24526
http://www.revizoronline.com/hu/cikk/3587/sirba-visztek-a-bizottsag-a-mucsarnokba-megy/
h nem az új hullám kontextusában próbálta meg elhelyezni a Bizottságot, hanem abba a rendszer identifikáló mitológiába, ami az elmúlt két évtizedben alakult ki a 80-as évekről a köztudatban

ha magát a kiállítást nézem, első ránézésre úgy tűnik rendben van, mert bár nincs ott minden, számos fontos mű, és dokumentum megjelenik
http://www.youtube.com/watch?v=lChu-wUPqYM
az számomra elvileg szimpatikus lenne, h ne terheljük meg a nézőt minden művel, és minden dokumentummal, hanem csak a legfontosabbakkal

első ránézésre az a névsor se rossz, amellyel a korabeli művészetet szeretnék bemutatni, s ezzel megteremteni a kontextust a Bizottság számára, csak épp a kiválasztott művek erre nem igazán alkalmasak
méghozzá azért nem, mert itt nem egyszerűen a korabeli új hullámos alkotóktól kellett volna jelzés szerűen 1-2 művet bemutatni, hanem - ha mégoly vázlatosan is - magát az új hullámot, tehát pl. azt, h az új hullám, ami egyszerre jelent meg a zenében (Bizottság, Balaton, Európa Kiadó, URH, Spenót, Trabant stb), a képzőművészetben (a Bizottság képzőművész tagjain, feLugossyn, ef Zámbón, Wahorn Andráson túl, Böröcz-Révész, Szirtes János, El Kazovszkij, Nyári István, Vető-Zuzu; a fotósok közül Flesch Bálint, Szilágyi Lenke, Fákó Árpád stb), a filmben (Bódy, Hámos, Xantus, Szirtes András, Gazsi Zoltán, Horváth Putyi, Antal Juszuf), az építészetben (Bachman-Rajk), a divatban (Király Tamás), az irodalomban (Fölöspéldány, R.M.Rilke Társaság, Örley kör), a képzőművészeten belül is egy annak minden műfajában megnyilvánuló jelenség volt: nem csak festészet, nem csak grafika, azaz nem csak táblakép, ahogy a Műcs. válogatása sugallja, és amit aztán úgy is visz tovább - onnantól kezdve hibásan -, h ezt követően a Bizottság képzőművész tagjaitól is végig táblaképeket mutat, mintha akciókat, installációkat, objekteket csak valamikor jóval a Bizottság korszak lezárása után, tkp. csak a legutóbbi időkben kezdtek volna el csinálni. Ezzel szemben itt pl. be lehetett volna mutatni fe Lugossy FINOM, v TALAJ felíratú tábláit, a hozzájuk tartozó, körbevágott sertés festményekkel, ahogy Vető-Zuzutól, Kazovszkijtól, Böröcz-Révésztől, Szirtestől és a többi művésztől is lehetett volna oan műveket választani, amelyek fontosak voltak a korabeli új hullám szempontjából, s ráadásul úgy, hogy azokkal megpróbálják felidézni az új hullám jellegzetes műfajait, műtípusait
akkor ezeket pl. már nem is kellett volna elkülöníteni külön termekben a Bizottság képzőművész tagjainak műveitől, hanem végig lehetett volna vinni, és korszakolni, h ez az egész honnan indult, hol volt a csúcspontja, melyek voltak legfontosabb művei, kiállításai, eseményei, és mikor, miként ért véget?

a kezdet, különösen, ha a Bizottságot állítjuk fókuszba, 1980 augusztusa (a Bizottság augusztus 23-án debütált a Fekete Bárányok koncerten)
más kérdés, h itt azért talán érdemes lett volna utalni Baksa-Soós-ra, Spions-ra
ha viszont 1980-tól indítunk, akkor fontos lett volna megemlíteni Hajas halálát (1980. július 27.), és az 1979 januárjától forgatni kezdett Bódy filmet, a Psyché-t

előbbit azért, mert Hajas halálának egyik következménye az ugyancsak új hullámos zenekar, a Trabant megalakulása, és abban az ugyancsak jelentős új hullámos képzőművész, Vető János részvétele, aki addig Hajas Tiborral dolgozott, és aki a Trabant tagjaként (annak egyik legfontosabb szövegírójaként), s Méhes Lóránt partnereként meg a Vető-Zuzu képzőművész páros társalkotója lesz: mindkét formáció meghatározó az új hullám szempontjából
http://www.ligetgaleria.c3.hu/119.html
http://www.inaplo.hu/or/199921/04_veto.html
sőt, Vető Hajas partnereként, és Hajassal párhuzamosan készített saját képeit nézve azt is mondhatnánk, az ő életművében itt fordul át egy korábbi korszak a par excellence új hullámos látásmódba

a változás elementáris, a korábbi komor, fekete-fehér fotók kiszínesednek, könnyeddé, viccesekké, felszabadultakká válnak. A változás nagyon látványos, bár én ezzel együtt se vagyok biztos benne, h Hajas utolsó korszakát (1978-tól, vagy esetleg már 1976-tól) nem kellene-e az új hullámhoz kapcsolnunk? Ehhez nyilván meg kellene néznünk a külföldi referenciákat, tisztázni a punk, és az uj hullám egymáshoz való viszonyát, ahol a Spions is illeszthető lenne e gondolatmenetbe. Az azonban kétségtelen, bárhova is soroljuk Hajas utsó alkotói korszakát, és a Spions működését, mindkettő meghatározó az új hullám szempontjából!

a Trabant megalakulásával párhuzamos történet a Balaton, az URH, a Kontroll Csoport létrejötte (1980 augusztus-szeptember), majd az Európa Kiadó
és képzőművész tagjai (is) vannak a Bp. Szerviz, az Art Deco, a Hús, a 2. Műsor együtteseknek is, h a Szirtes-Vető féle Hymnus-t, a Vető féle Apropófilmfotó Rajzfilmkocka zenekart ne is említsem, Bernáth Y Matuska Silver Band-jét, miközben Szkárosi együttese, a Konnektor is ide sorolható.
http://www.artpool.hu/muzik/magtraba.html

a Psychét meg azért, mert asszem az már ugyancsak új hullámos film, benne a látványtervező Bachman Gáborral, Hajas, és Erdély performanszaival stb,
s aztán hozzá kell tennünk mindehhez az ugyancsak Bódy által, 1980-ban indított videó-folyóiratot, az Infermentalt
http://www.infermental.de/
ennek 3. számában, 1983-ban már ott a Bizottság, s mellette Vető-Zuzu, Víg Miska, Erdély, Szirtes, Baksa-Soós, Xertox stb.

szemben az 1984-ben a Kossuth Klubban rögzített pódium beszélgetés bizonyos állításaival
http://www.artpool.hu/Al/al07/Ujhullam.html
sztem a new wave csupán látszólag tolta félre (tette zárójelbe) a 70-es évek progresszív mozgalmait, amikor visszanyúlt az 50-60-as évekhez, mert közben naon is tisztában volt a 70-es évek fejleményeivel
így mikor a new wave - de tkp. már a punk is - visszanyúl a zene területén az addigra mély megvetés tárgyát képező 2-3 perces slágerekhez, v a képzőművészeten belül a 70-es években ugyancsak megtagadott festészethez, akkor pont az a vicc benne, h azok szabályait újra és újra fölrúgja: dekonstrukció lesz belőle, s ráadásul pont az 50-60-as évek világlátásának, eszményeinek (ha tetszik jövőképének, ideáljainak), a modernitásba, a tudományos-technológiai, műszaki fejlődésbe, a háború után kialakult fogyasztói társadalom világmegváltó voltába vetett hit lebontása
a szocializmust azért nem írom, mert abban akkor sztem már senki se hitt (se abban, h reformálható, se abban, h nálunk egyáltalán szocializmus van, bár akkor még kevesen használták felénk azon fogalmakat, h államkapitalizmus, pártállami diktatúra, noha a politikai szamizdatokkal - s talán ez is új hullámos jelenség -, az is hamar megjelenik)

itt most érdemes pontosítanunk: a 60-70-es években Nyugaton sokan azt gondolták, h véget ért a festészet története, hisz már mindent megcsináltak, s minden megtörtént benne, ami egyáltalán lehetséges
ennek megfelelően, és az olyan új műfajok megjelenésével, mint a happening, az akció, az enviroment stb, ill. az olyan új irányzatok terjedésével, mint a fluxus, a koncept art, land art stb, amelyek igen erőteljesen ki szerették volna terjeszteni a művészetet a kiállítótermeken kívülre, v egyenesen nevetségesnek, idejétmúltnak, és felszámolandónak tartották a műtermi-, és a galériaművészetet, ezek mögött természetesen háttérbe szorult, és megvetés tárgyává vált a festészet, illetve a táblaképkészítés
Magyarországon, és a Szovjet Blokkban, ahol a második világháború után az un. szocialista realizmus ideológiáját állították szembe a nyugati absztrakt festészettel, ill. a modernizmus mindenféle korábbi, és korabeli irányzataival, melynek következtében ez utóbbiak nem kerülhettek bemutatásra a 60-as évek végéig, ill. 70-es évek közepéig (bár ez országonként is változó, h mikor, hol mit, mennyire tiltottak), a festészet eme leértékelődéséről még értelmiségi, és művész körökben is kevesen tudtak, és még kevesebben voltak, akik ennek tudatában dolgoztak: az ő pozíciójuk marginális és elszigetelt volt, műveik elvétve kerülhettek bemutatásra szélesebb nyilvánosság előtt
az új hullámmal azonban egy olyan ifjabb művésznemzedék jelent meg, melynek képviselői jórészt a neoavantgard alkotók tanítványai voltak (Vető Szentjóbyt, Baksa Soóst, Hajast tartotta mesterének, az Indigó csoportot Erdély Miklós hozta létre, s a csoport tagjait - köztük Szirtes Jánost, Böröcz-Révészt, Sugár Jánost - Erdély tanítványainak tekinthetjük), így az ő számukra világos volt - ami a szélesebb hazai közönség számára nem -, h mikor a festészet műfajához nyúlnak, akkor az már egy a festészet történetének lezáródása utáni festészet

viszont ezzel összefüggésben (is) naon érdekes, h az új hullám világképében miként jelenik meg a centrum-periféria kérdése?

vegyük csak az elnevezéseket: ha félretesszük az oan együttes neveket, mint az Illés, Bergendy, Tolcsvay, ahol a zenekarvezető neve lett a banda névadója,
azt látjuk, h a zenekarok neveinek túlnyomó többsége a 60-70-es években csupa oan szó, ami a magyarban is használatos, de éppúgy a legtöbb idegen-, ill. világnyelvekben is: Metró, Omega, Atlas, Syrius, Lokomotív GT, Piramis, Solaris, Gemini, Generál, Hobo, P. Mobil stb, amiben kben sztem elég szépen megjelenik a 60-as évek jövőképe, részben az űrhajózásra, ill. az utazásra, sebességre tett utalásokkal
az új hullám zenekarainak viszont tendenciózusan magyar nevük van - Vágtázó Halottkémek, Balaton, URH (Ultra Rövid Hullám, avagy Ultra Rock Hírügynökség) -, v oan helyi 'márkákra', helyi jelenségekre, fogalmakra utalnak, mint a Bizottság (Központi Bizottság), Trabant, Spenót, Európa Kiadó, Kontroll

nem mellesleg a centrum-periféria problematika során külön izgalmas kérdés a Bizottság öntudatosan nem pesti, szentendrei (pomázi) pozíciója

az új hullám képzőművészete visszanyúl a hagyományos műfajokhoz - festészet, grafika, szobrászat -, de mintha csak azért tenné ezt, h lerombolja ezek konvencióit, addig tabuként tisztelt törvényszerűségeit, így pl: h a festmény nem lehet felirat (ill. a táblaképen nem lehet szöveg), a táblaképnek négyszögletűnek kell lennie, a vásznat vakkeretre kell feszíteni, s nem lebeghet úgy, mint egy zászló (ld. Vető-Zuzu zászlóit!), a festménybe/re nem lehet rajzolni, nem lehet plasztikus, a festménybe nem lehet tárgyakat, pláne világító eszközöket - ledeket, neoncsövet - applikálni miközben ugyanez az assamblage-jelleg (feLaca, Bukta, Kazovszkij, Nyári), feliratozás, belefestés, belerajzolás, beleragasztás (képi idézetek, kisajátítás) megjelenik minden más, az új hullám által használt műfajban (grafika, fotó), de még az akció, és performansz műfajaiban is
h csak néhány emlékezetesebb képfeliratot idézzek, amelyek közül most a Műcsarnok Bizottság kiállításán talán egyedül csak Wahorn András, A miniszter Mercedese elhalad az 1124-es számú italbolt előtt című/feliratú munkája szerepel, ugyancsak Wahorn képfelirata volt, h
Rosszindulatú állatok nincsenek!
Kint sötét van, de bent a művész dolgozik
v Vető-Zuzu egyik képén:
Kommunizmust, de most rögtön!
Nyári István egyik 1984 körül készített nagy méretű, fekete festményén, óriási fekete, domború betűkkel pedig egyetlen szó:
DEPRESSZIÓ

nem mellesleg sztem közkeletű tévedés keverni az új hullámot az új festészettel, ami még akkor is mellélövés, ha Hegyi-Néray időnként megpróbálta integrálni a maga overground kiállításaiba az új hullámos alkotókat is

vszleg külön figyelmet érdemelt volna, miként újítja meg Wahorn András (Bizottság), Bp.Szabó Gyuri (Bp. Szervíz), Giorgio Soós György (Art Deco), Fákó Árpád (Hús) a plakát, a koncert-, és kiállításplakát műfaját: a Műcsarnok kiállításán ezzel összefüggésben is az a helyzet, h ugyan számos korabeli plakát látható, s nem csak Wahorn munkái, mégse jön le, mitől volt ez új, más, mint a korábbi korszakok plakátművészete?

v.szleg külön tanulmányt érdemelne, mennyiben mások az új hullámos zenekarok szövegei, mint az Illés (Bródy), ill. Cseh Tamás (Bereményi) daloké?
ha csak a Bizottság szövegeit veszem:
korrupt vagyok és hazudós, magyar anya szült engemet, megkeresem a kenyeremet; (ami már a Fekete Bárányok, debütáló koncerten is elhangzott, és persze sose került lemezre)
szükségállapot, kínos állapot, kínzó állapot (a lengyelországi szükségállapot, a Jaruzelszki féle katonai diktatúra bevezetésére - 1981. dec. 13. - utalva);
arcképrezsim (jól jár aki, így néz ki);
a békásmegyeri rabszolgatelepen lakom (a tévé be van kapcsolva, azt nézi minden rabszolga);
vagy a Trabanttól/Balatontól a
csehszlovák vagyok, de délen élek, ezt a környéket itt hagyom hamar (benne az Illés együttes Igen című számából vett zenei idézettel: ki mihez hű? mihez hűtlen? s egyáltalán a 80-as években miért nyúlnak vissza a 60-as évekhez? mit, és miért idéznek föl abból?)
ez mind oan felütés, ami azelőtt elképzelhetetlen lett volna

az új hullámról szólva külön is alá kell húznunk, h az új hullámos képzőművészek túlnyomó többsége több műfajban is dolgozott - zene, képzőművészet, film -, és a klasszikus, v hagyományos képzőművészeti műfajokkal párhuzamosan az oan új területeken is, mint az akció, a performansz, az installáció, v az egyedi készítésű művész könyv

további kérdés, miként tagolható a Bizottság pályafutása? Tagolható e egyáltalán az új hullám kontextusán kívül?
a Kalandra fel! 1983-ban jelenik meg, s ekkor kerül bemutatásra Bódy Gábor filmje A kutya éji dala (benne a Bizottsággal, VHK-val)
a Jégkrémbalett 1984-ben, az azonos című, a Bizottság tagjai által készített Bizottság filmmel (BBS)
1986-ban az Amor Guru egy holland, független lemezkiadónál (ez tkp. már csak egy válogatás a két magyar kiadású lemezről)
(Laca 82-ben, Öcsi 85-ben, András 88-ban 'öregszik ki' a Fiatal Képzőművészek Stúdiójából), miközben a banda nem 1985-ben oszlik föl - ahogy a Wikipédia állítja -, hanem 1986 nyarán adja utsó koncertjét

1986 nagyjából az új hullám vége (Bódy 85-ben, Erdély 86-ban hal meg, Böröcz 86-tól él New Yorkban)

végül, de nem utsó sorban a nagy kérdés: tekinthetjük-e az új hullámot paradigmaváltásnak az 50-60-70-es évek progresszív irányzataihoz képest?
jelentett-e változást az új hullám pl. a nőművészet szempontjából? Számos együttes dolgozott női énekesekkel (Bizottság, Trabant, Spenót, Kontroll Csoport). Méhes Marietta, Bárdos Deák Ági, Szabóné Kutkta Erzsébet, azaz Kokó neve pillanatokon belül fogalommá vált

a Tilos Rádió Alkotás útja című műsorában Szőnyei Tamással, Sugár Jánossal, és Byronnal szeptember 29-én beszélgettünk e témáról
az adás hananyagához klikk ide (a nyolcadik perctől kezdődik):
http://tilos.hu/archivum/playlist.php?files=2011/09/29/tilosradio-20110929-2100.mp3;2011/09/29/tilosradio-20110929-2130.mp3;.m3u

Bizottság koncertfelvételek letölthetők innen:
http://alter-malter.net1zen.com/?p=1666
http://alter-malter.net1zen.com/?p=1351
poszt Bizottság felvételek:
http://alter-malter.net1zen.com/?p=1452
http://alter-malter.net1zen.com/?p=1395
továbbá:
http://alter-malter.net1zen.com/?s=bizotts%C3%A1g